Az Élet vonata

Olvastam egy könyvet, ahol az életet egy vonatutazáshoz hasonlították. Nagyon érdekes olvasmány. Az élet olyan, mint egy vonatutazás. Gyakran beszállunk, kiszállunk, vannak balesetek, néhány megállónál kellemes meglepetésekkel találkozunk, míg mély szomorúsággal a másiknál.

Amikor megszületünk és felszállunk a vonatra, olyan emberekkel találkozunk, akikről azt hisszük, hogy egész utunkon elkísérnek, a szüleinkkel. Sajnos a valóság más. Ők kiszállnak egy állomáson, s mi ott maradunk nélkülözvén a szeretetüket, együttérzésüket, társaságukat.

Ugyanakkor mások szállnak fel a vonatra, akik fontosak lesznek számunkra. Ők a testvéreink, a barátaink és mi szeretjük ezeket a csodálatos embereket.

Néhányan azok közül, akik beszállnak, csupán kis sétának tekintik az utazást. Mások csak szomorúsággal találkoznak útjuk során. Mindig vannak olyanok is a vonaton, akik készek segíteni a rászorulókon. Néhányan, amikor kiszállnak, el nem múló hiányérzetet hagynak maguk után. Mások fel- és leszállnak, alig vesszük észre őket.

Lehetnek olyanok, akiket nagyon szeretünk, mégis másik vagonban utaznak. Így egyedül kell mennünk ezen a szakaszon. Természetesen megtehetjük, hogy megkeressük őket, átverekedhetjük magunkat az ő kocsijukba. De sajnos nem tudunk melléjük ülni, mert a mellettük levő hely már foglalt.

Ilyen az utazás, telve kívánalmakkal, vággyal, fantáziálással, reménnyel és csalódással. És visszafordítani soha sem lehet.

Az utazás nagy talánya, hogy nem tudjuk, mikor szállunk ki végleg, s azt sem, hogy az útitársaink mikor, nem szólván arról, aki közvetlen mellettünk foglal helyet.

Úgy érzem vígasztalan leszek, amikor örökre kiszállok a vonatból. Azt hiszem, igen. Néhány barát elvesztése, akikkel az utazás során találkoztam, fájdalmas. A gyermekeimet egyedül hagyni nagyon szomorú lesz. De a remény bennem él, hogy valamikor a központi pályaudvarra érünk, látni fogom őket jönni, olyan csomaggal, ami addig még nem volt nekik.

Ami boldoggá tesz, az a gondolat, hogy segítettem ezt a csomagot teljesebbé, értékesebbé tenni. Ezért tegyünk úgy, hogy jó utunk legyen, és a végén mondhassuk, hogy megérte a fáradozást.

Próbáljunk meg a kiszállásnál olyan üres helyet hagyni magunk után, ami szeretetet és szép emlékeket hagy hátra a továbbutazókban.

<><><><><><><><><><><><><><><><><><><><>

Nyomtalanul nem múlik el az élet,

valaminek mindig történnie kell.

Látod, a szemem alatt már ott van néhány ránc, 

én mégis az vagyok, akinek engem látsz.

Soha ne állj bosszút azért, hogy halandó vagy.:

halhatatlanságod záloga éppen 

halandóságod szépségében rejlik.

Ha boldogan akarsz élni, kösd életedet egy célhoz, 

és ne emberekhez, vagy dolgokhoz!

Fényiné Keczán Ildikó: Álmok

Messze a célod? Úgy gondolod,
Elmondom neked, figyelj rám nagyon,
Cél nélkül soha nem lehetsz boldog,
Vágyaid nélkül mit ér a holnapod?
Álmaid vannak? Soha ne add fel,

Álmod elérheted, hogyha nem vagy rest,
Álmod valóság lesz, ha harcolsz érte,
Ha más bolondnak néz is, te nem adod fel,

Az álmaidhoz vezető út nem mindig egyenes, sima,
Vannak rajta rögök, s van, ahol járatlan,

Ha elesel
És az élet veled kitol,
Keresd, és biztos találsz nyitott ajtót,
Porold le magadat. Állj talpra újra.
Mert ez a Te meccsed.
Ha lefekszel harc nélkül az útra,
Akkor az életed bizony egy nulla.

Soha fel nem adni,
Győztesen robogni,
Az élet kihívásaival bátran szembenézni.

Ez az élet, Barátom, látod...
Soha - Soha ne add fel az álmod.

Forrás: Versek

!+++++++++++++++++

Keressétek, amit kerestek, de nem ott található, ahol keresitek.

Boldog élet felé loholtok a halál országában,

de nincs ott boldog élet.

Amíg élek, szenvedek, tévedek, kockáztatok, adok és veszítek,

addig meghátrál előlem a halál.