Az éjszaka.... Még soha nem éltem át ilyet... Még soha nem éreztem hogy ennyire ki lennék borulva.... Még soha nem éreztem magam ennyire egyedül... Amikor becsuktam a szemem....hirtelen sötét lett minden.... De nem a szoba sötétje, nem az éjszaka sötétje... Hanem, az egyedüllét, a hideg, a végtelen sötét, annak a gödörnek a sötétje amit magamnak ástam... Soha nem éreztem még ilyen hideget és sötétet.... Sírtam, zokogtam, kiabálni akartam volna hogy valaki hallja meg...de nem bírtam.... Körül ölelt a sötét, körül vett teljesen.... Egyre kisebbnek éreztem magam....mintha zuhantam volna a semmibe.... Csak a hideg és az áthatolhatatlan sötét vett körül. Ez tartott 3-4 órán át.... végtelennek tűnt...
Egyszer csak érezni kezdtem... Gyengéden éreztem ...alig..... Éppen csak megtudott fogni a sötétben.... Úgy éreztem csúszok.......Egy kezet éreztem... Fogtam, szorítottam 2 kézzel.....csúszott...csúszott.... Úgy éreztem hogyha kicsúszik akkor elvesztem örökre..... Akkor elveszítem..... Ez a gondolat.....ez... ez akkora félelemmel tölt el mint még soha semmi, a hatalmába kerít.... Tudom, érzem, hogy nagyon nem jó ez így..... Érzem, hogy tönkreteszem magamat vele.... Érzem, hogy fájdalmat, kétségbeesést, bánatot okozok vele..... Érzem, hogy bántok...pedig nem akarok.... Érzem, hogy nem tudni miért van........ Érzem, hogy segíteni akar de nem tudja hogyan, mert nem mondom el hogy mi a baj.... Érzem, hogy rossz így ........
Nem engedtem el a kezet... Minden erőmmel kapaszkodtam bele... A szívem....a lelkem kapaszkodott bele.... Kapaszkodtam mind még sosem.... Egyre jobban tudtam fogni... egyre közelebb húzott magához.... Először picit...majd egyre jobban és jobban.... Vigyázott rám....nem engedett...fogott szorosan...átölelt... Egyre jobban fogtam a kezet....és a kéz fogta a kezemet.... Kezdett visszahúzni a sötétből.... Kezdett felmelegíteni...... Nem engedett el...pedig bántottam.... Nem engedett... És nem engedtem.....