"Az alázatosság abban áll, hogy Istennek tulajdonítjuk, ami őt
illeti, vagyis minden jót és hogy magunknak tulajdonítjuk, ami minket
illet, vagyis minden rosszat. Ha fúj a kegyelem szele, magasba
emelkedem; ha megszűnik a szélfúvás, ismét visszaesem a földre, s
nyomorult sárrá leszek, és összetapostatom a járókelők által.
.Hallgassuk az alázatosnak szavát Krisztus követéséből:
„Tudom
és bevallom, hogy a legcsekélyebb adományért sem tudok megfelelő hálát
adni. Hisz kisebb vagyok én mindazon jónál, amit nekem nyújtasz; s midőn
a te fölségedet szemlélem, nagyságod láttán elájul az én lelkem. Amit
lelkileg s testileg bírunk, amit kívül vagy belül, természetes vagy
természetfölötti módon magunkénak vallunk, minden a te adományod és
téged magasztal, mint kegyes jótevő ajándékozót, akitől minden jót
kaptunk. Bár egyik többet, a másik kevesebbet kapott, mégis minden a
tied s nélküled a legnagyobb jóban sem lehet részünk. Aki többet kapott,
nem dicsekedhetik saját érdemével, nem kevélykedhetik másokkal szemben,
sem nem nézheti le a szegényebbet; mert az a jobb és nagyobb, ki
magának kevesebbet tulajdonít, és a hálaadásban alázatosabb és buzgóbb. S
aki magát valamennyinél csekélyebbnek tartja, és méltatlanabbnak ítéli,
az alkalmatosabb nagyobb adományok elnyerésére”.
Uram, nem fuvalkodott fel az én szívem,
szemeim sem láttak magasra,
és nem jártam nagy dolgok után,
erőmet haladó csodadolgok után;
Sőt lecsendesítém és elnémítám lelkemet.
A milyen az elválasztott gyermek az anyjánál;
mint az elválasztott gyermek,
olyan bennem az én lelkem.
Bízzál Izráel az Úrban
mostantól fogva mindörökké!
131.zsoltár
Kapcsolódó hírek:
Napi evangélium.