Visszatértem újra,
hosszú napom végén,
varázskörben lássam,
a folytatást még én. A varázsló mellett
álltam a teremben,
annyi kíváncsiság
gyúlt az én szívemben. Ám a kíváncsiság,
csak szomj a tudásra,
megértést szolgálja
bennünk egyre-másra. A tündér, s a fiú
egy füstgömbben szálltak,
amíg tündérország
előtt meg nem álltak. Aztán felszállt a füst,
színe szerte foszlott,
tündérek várának
nagy kapuja volt ott. Megnyílott előttük,
szépen, hívogatva,
és ámult a tündér,
aki nyitogatta. Köszönt, de már futott,
vitte őt a lába,
ő meg a hírt vitte
fel a palotába. Hiszen csoda történt,
hazatért a lányka,
akit soká gyászolt,
szerető családja. Pici lányként tűnt el,
felnőtt hölgyként jött meg,
vitték gyorsan a hírt
a tündér szülőknek. Mindenki boldog lesz,
ki itt él a várban,
hazajött a kislány,
de csak nagy korában. Tündér-kürtök szóltak,
hirdették a csodát,
itt nagy ünnep lészen,
meglásd, több napon át! Tündérek királya,
rohanvást érkezett,
ölelte a lányát,
s a szeme könnyezett. Ám ez öröm könny volt
és milyen jól esett,
s látszott, nem szégyenli,
szívből eredezett. A tündérkirálynő
is eléjük szaladt,
az ő lelkéből is
végre öröm fakadt. Hisz újra láthatta
elveszett kislányát,
drága szeme fényét,
legszebb tündér-álmát. Le sem lehet írni,
mennyire örültek,
s köröttük mind a
népek összegyűltek. Így, együtt kísérték
őket ünnepelve,
felszabadult szívvel,
jó érzéssel telve. Fent a palotában
folytatódott tovább,
hiszen tündérország
élvezte a csodát! Hét nap és hét éjjel,
mind együtt vigadtak,
tündér meséjének
vidám szárnyat adtak. Minden tündér táncolt,
vidáman nevetett,
búslakodó tündért
látni sem lehetett. A nyolcadik napon
aztán megpihentek,
de jót tett az ünnep
a tündér szíveknek. Ekkor minden tündér
elment a dolgára,
így maradt a Király
családja magára. Ott a könyv tündére,
meséjébe kezdett,
hol mély kútba vivő
lépcső volt a kezdet. Ám én e pontnál már
kezdtem elaludni,
becsukva a könyvet,
jó volt hazajutni. A tündérem biztos
végig elmeséli,
s aki visszalapoz,
az majd újra átéli.