Belém hasít egy gondolat. Éjszakai merengéseim haszontalan gondolatai között találok egy fontosat. Kiragyog, mint a gyémánt a kavicsok közül. Az jutott eszembe, hogy mire volt jó az elmúlt 4 év. Annyit buktam, az életem bizonyos (szinte minden) területén, hogy az már szánalmas. Annyi sebet kaptam és be kell látnom még többet ejtettem. Többször felmerült bennem a kérdés: miért? Mire lesznek a fájó és kellemetlen tapasztalatok jók? Mit képes kiformálni belőle az Isten? Be kell valljam, hogy értelmes válaszokat nem igen találtam. Aztán ma mikor jelentéktelennek tűnő szokásos elalvás előtti eszmefuttatásomat végeztem, mielőtt elindulhattam volna a hiábavaló ábrándozás útján, szembe jött velem a válasz. Válasz a 4 éve újra és sajnos újra felmerülő kérdésemre. Mire lehet mindez jó?

Tudjátok, hiszek abban, hogy az Isten mindenből a legjobbat hozza ki. Azért, mert bízok Benne és azért is mert, már jó párszor tapasztaltam. De persze a folyamatok sosem voltak tiszták előttem. Előre sosem tudtam meghatározni, hogy a folytonos baklövéseimből mit lehetne kihozni ami, több értékkel bír, mint az a szó, hogy „elfogadható”. Még jó hogy az Istent tudta, és tudja a mai napig is.

Az Isten ajándékot készít. Ajándékot készít belőled. Utánozhatatlan, felbecsülhetetlen, legdrágább kincset, amiben gyönyörködik. Hogy ki kapja ezt az ajándékot? Hát az, akit Ő méltónak talál arra, hogy egy életen át szeressen. Az ajándékozottnak pedig türelemmel kell várnia. Míg vár az Isten belőle is ajándékot formál. Türelmes, Istenben bízó, sziklán álló méltó jutalmazottat.

De mit is jelent az ajándékká válás folyamata? Azt, hogy olykor elesel, hogy megtanulj felállni. Néha pedig összetörsz, hogy megtapasztald milyen, ha felépítenek újra, és újra. Sebeket kapsz, hogy hagyd azokat bekötözni, és sebeket ejtesz, hogy megtanuld minden tettedet és szavadat kellőképpen értékelni. Hogy tanulj csöndbe lenni, és hangosan kiáltani, hogy tanulj kitartani és ha kell megbocsátani.
Lehet, hogy az életed során mindez rengetegszer fordult már elő veled és mikor padlón voltál, vagy miután felálltál és visszatekintettél értetlenül pislogtál. Lehet sokszor tetted fel a kérdést, ennek az egésznek mi értelme?

Nos, kedves olvasó el kell mondanom (az előző fél oldal fejében) mindez arra volt jó, hogy az Isten tökéletes ajándékká formáljon. Mert eljön majd a nap ( hidd el tényleg eljön ) amikor átadásra kerül a sor. A megpróbáltatások során, gondolj arra, hogy egyszer majd Te is drága ajándék lehetsz, s minden lépés, minden mozdulat, ami kihívás csak közelebb visz ehhez a naphoz.
Gondolj bele, az aranyat is megpróbálják egyértelmű, hogy a Te utad is nehéz. Pláne, hogy Isten Téged drágább kincsnek lát az aranynál és minden drágakőnél…

xoxo. Tirza