Gal.4,4. "Amikor eljött az időnek teljessége,kibocsátotta Isten az ő
Fiát,aki asszonytol lett,aki törvény alatt lett." Egy örömteli várakozásban ,csatlakozzunk azokhoz,akiknek ezek az adventhetek
reménységet nyujtanak. A keresztény világ lázassan készül egy
ünnepre,mely a szeretet ünnepe néven ismert. AZ Isten szeretete hogy
elküldte Fiát érettünk bünösökért, minden szeretetet felülmull. Ezt a
szeretet próbáljuk továbbadni,szeretteink és embertársaink felé. Az a
reménységünk hogy hamarosan tanúi
leszünk,egy még csodálatossabb Adventnek,amikor nem kisgyermekként,hanem
királyként dicsőségben látni fogjuk Drága Megváltónkat eljönni az égnek
felhőiben, ez a reménységünk késztessen mindannyiunkat az Isteni
szeretet továbbítására azok felé,akik nem ismerik e reménységet. Ez az
igazi várakozás! ADVENT! Sok áldást adjon az Úr ehhez minda nnyiunknak.
AMERRE MOST JÁR
Annyi szívben felébred valami
hívogató vágy: útra kelni egyszer.
Járni, amerre Jézus lába járt.
Látni a Golgotát látó szemekkel.
Hallgatni az olajfák suttogó
beszédét… azt a titkos, bús beszédet.
A szent helyen, hol imádkozva vérzett,
belenézni a holdas éjszakába.
Ellátogatni kis Betániába,
mindenüvé, amerre elhaladt.
És lélekben királlyá gazdagodni
a szent, ezer emlékű út alatt.
Nekem ez a vágy idegen maradt.
Más volt a vágyam: Nőtt… növekedett…
lett belőle sóvárgás, akarat,
követelés: egyedül arra menni,
amerre Jézus lába most halad.
Nem von a régi csodák földje.
Új csodák életföldje vár.
Feltámadást, erőt ujjongva hirdet
a százvirágba zsendülő határ.
S az élő Krisztus feltámadva jár.
Magyar nyomort gyógyít. Édestestvérem
vak szemét nyitja színre, fényre meg.
S bár útait szememmel el nem érem,
A lelkemen sejtésük átremeg.
Mért mennék messze, idegen vidékre
keresni, földi útja merre vitt?
Most akarom a lépteit követni:
Az élő Krisztus lépteit.
Túrmezei Erzsébet
Kommentáld!