A vakokat oly úton vezetem, a melyet nem ismernek, járatom õket oly
ösvényeken, a melyeket nem tudnak; előttök a sötétséget világossággá
teszem, és az egyenetlen földet egyenessé; ezeket cselekszem velök, és
őket el nem hagyom. (Ézs 42,16)
Gondoljuk csak el: Ő a végtelenül dicsőséges Úr - mint a vakok vezetője.
Micsoda határtalan együttérzés van ebben! A vak ember nem képes
megtalálni az olyan utat, amelyet nem ismer. Még ha ismeri is az utat,
akkor is nehezen tud menni rajta; de egy ismeretlen úton vezető nélkül
nem tud járni. Természet szerint valamennyien vakok vagyunk, az üdvösség
útját nem találjuk meg, csak ha az Úr rávezet bennünket. Ő vezérel
mindaddig, amíg elérünk hozzá, hogy azután megnyissa szemünket.
Mindnyájan vakok vagyunk a jövőnket illetően is: nem látjuk előre még
azt sem, hogy egy óra múlva mi lesz velünk. Az Úr Jézus azonban vezet
bennünket egészen utunk végéig. Áldott legyen az Ő neve!
Mi nem sejtjük, hogyan érkezhet szabadulás a számunkra. Az Úr azonban
tudja, és vezet bennünket, amíg meg nem menekültünk minden
veszedelemtől. Boldogok azok, akik a jó Pásztor kezébe teszik a kezüket,
és teljesen rábízzák útjukat és önmagukat is. Az Úr mindvégig vezeti
őket, és amikor végül hazaérnek a dicsőség honába és végigtekintenek
majd az úton, amelyen Isten vezette őket, szívből jövő, őszinte hálaének
tör majd ki belőlük nagy jótevőjük dicséretére.
Uram, vezess ma engem is, szegény vak gyermekedet a te utadon, mert én nem ismerem a helyes utat.
Kommentáld!