Szepes Mária
Kértem Istent, vegye el a gőgömet, és Isten azt felelte: Nem.
Azt mondta, nem az Ő dolga, hogy elvegye: az én dolgom, hogy feladjam.
Kértem Istent, tegye egészségessé béna gyermekemet, és Isten azt felelte: Nem.
Azt mondta: A lelke egészséges, a többi ideiglenes.
Kértem Istent, adjon nekem türelmet, és Isten azt felelte: Nem.
Azt mondta: A türelem a szenvedés mellékterméke: nem adható, csak kiérdemelhető.
Kértem Istent, adjon nekem boldogságot, és Isten azt felelte: Nem.
Azt mondta: Ő áldást adhat, a boldogság rajtam áll.
Kértem Istent, vegye el tőlem a fájdalmat, és Isten azt felelte: Nem.
Azt mondta: A szenvedés eltávolít a földi dolgoktól, és közelebb hoz hozzám.
Kértem Istent, növelje nagyra lelkemet, és Isten azt felelte: Nem.
Azt mondta: növekednem egyedül kell, ő majd megnyes néha, hogy gyümölcsözőbb legyek.
Kértem Istent, segítsen, hogy szeressem az embereket, ahogyan Ő szeret engem.
És Isten azt mondta: No végre egy jó gondolat!
Szeretet
"Mennél többet gondolkodom rajta, annál inkább érzem,
hogy semmi sincs, amiben több művészet lenne,
mint szeretni az embereket."
(Vincent van Gogh)
"Az életnek addig van értelme, amíg az ember szeretetet tud adni, és ami annál is sokszor nehezebb: képes szeretetet elfogadni is.
Van, amikor a szeretet apró kis gesztusaink elfogadása nagyobb tett, mint önzetlenül adni.
Amikor szeretetet adunk, akkor - mint kezdeményezők - az erő pozíciójában érezzük magunkat, s gyakran nem teszünk mást, mint szolid öntudatossággal nyugtázzuk lelki nagyságunkat.
Akkor viszont, amikor a telítettségnek ebben az emelkedett állapotában valaki hangtalanul hozzánk simul, és rongyos kis tarisznyájából szeretetmorzsákkal kínál, meghökkenünk. Hirtelen kiesünk a nagyság szerepéből, és zavartan szembesülünk az új helyzettel: nem tündökölhetünk egyedül a szeretet ingyen konyhájának konyhafőnöki szerepében. Most minket is étellel kínálnak. De hát erre nekünk semmi szükségünk sincsen! - zsörtölődünk a valaki morzsáit lefitymálva. Hiszen mi praktikusan, megszervezetten, hatékony nagyüzemi módon osztjuk a szeretetet a rászorulóknak. S lám, most a sor megakad, a sorban állók türelmetlenkednek.
De valaki nem tágít.
Csak áll, és már-már könyörögve kínálja felénk elfogadásra apró kis szeretetmorzsáit. S akkor meg kell látnunk, hogy szeretet nem elsősorban nekünk szól. Az életben maradáshoz neki van szüksége arra, hogy adjon, mert léte ebben az elfogadottságban nyeri el értelmét.
Valakitől szeretetet elfogadni annyit jelen, mint megerősíteni őt élete értelmében.,,
( Simon András )
Taníts meg Uram boldognak lenni. . .
Taníts meg Uram boldognak lenni,
Tiszta szívemből, könnyen szeretni.
Szállván virágra, miként a lepkék,
Könnyen cikázva, ahogy a fecskék.
Taníts meg engem, tisztának lenni,
Vissza nem nézni, előre menni!
Letenni minden terhet és gondot,
Látni magamban a középpontot. . .
Taníts még nekem egyszerűséget,
Hogy megláthassam mindig a szépet.
Igazgyöngy legyen szellemi lényem
A hamis ékszert még meg sem nézzem!
Taníts meg engem nyugodtnak lenni,
Útra kelőktől, szép búcsút venni.
Túltenni magam, azon mi nem megy,
Erősebb szenved, okosabb enged. . .
Taníts meg engem szerelmet adni,
Nem szalmalángként, parázs maradni.
Embernek lenni, minden esetben,
Segítő erő legyen kezemben!
Hogyan tehessem? Taníts meg engem;
Új reményt adni csüggedelemben!
Mindig, mindenkor emberi szóra,
Könnyet törölni, hajlani jóra.
Taníts meg engem, tanító tettre,
Példás jellemre, hű szeretetre.
Víg mosolyt csalni bánatos arcra,
Taníts meg Uram, erre a harcra!
/ismeretlen/
Kommentáld!