Persze régebben nekem sem mondott semmit a fák zúgása vagy az őszi falevelekről lecsöpögő eső kopogása. Láttam ugyan, de tovább mentem mellette. A folyamatos kapcsolat hatására azonban, egy különleges belsőséges érzékelő és meglátó változáson mentem keresztül. Elkezdtem ugyanis figyelni a környezetemben zajló dolgokra és próbáltam meglesni a természet apró titkait. Mert azt hiszem, azt mindenki érzi, hogy nem csak ennyiből áll a dolog…

És a természet lassan elkezdte feltárni előttem a titkait. Barátokká váltunk, igazi barátokká. Ő mondta, én meghallottam. Ő mutatta én megláttam. Ő küldte felém és én megéreztem. Ezt a megértést az alázat követte vagy először volt az alázat és csak utána jött a megértés, nem tudom, de talán nem is lényeges. Az azonban biztos, hogy ez a két dolog kéz a kézben jár, és napról napra mélyíti személyiségünk értékét.

Köszönöm barátom, köszönöm Természet.

Különleges pillanatokat kapunk a természettől, ha meglátjuk azok varázsát. Egyik ilyen kedvencem ősszel, a vadludak vonulása.

Nem mindig sikerül észlelnem őket, de ha igen, az egy igazi áldás és szerencse. Meghatározhatatlan hogy mikor és hol lepnek meg repülésükkel, de kimondhatatlanul boldoggá tudnak tenni a látványukkal. Persze a legváratlanabb földi pillanatban és szituációban jelennek meg az égen.

De ez így van jól. A természetben semmi nem működik számok alapján.
 

Amint közelednek először csak az elszórt gágogó hangjukat hallom meg. Mintha megcsípne, valami rögtön felpillantok az égre. Szemem automatikusan észak felé keres az égbolton. Tudom, érzem ősi ösztönük által vezérelt útirányuk. Majd már a szárnyak erősödő susogását is hallom, és ha nincs köd, vagy sötétség meglátom őket. Több százan repülnek V alakban, alkalmanként megtörve a rendet újabb V alakot formálva a nagy alakzaton belül.

Szemem automatikusan az első madárra téved. Lenyűgöz a vadsága, az erőfeszítése és a felelősség vállalása. Az élén repülő madár, vezeti a teljes csapatot, és ha elfárad a soron következő madár veszi át a helyét. Mindegyikük sorra kerül, egyenlően kiveszik a részüket a munkából. A folyamatosan változó mozgásuk ellenére mindegyikük tudja a helyét ebben az igen összetett és változó alakzatban.

Lenyűgöző az a rend, szépség és harmónia, amit megtestesítenek. Abban a pillanatban mikor őket látom, mindig megszáll a nyugalom és az elégedettség érzése. Időtlenséget és együvé tartozást érzek.

Lám milyen csodálatos is a világ és mily csodálatos a természet. Megmutatja nekünk, hogy a legkülönbféle területeken is találhatunk csodálni, szeretni valót. Mi pedig emberek mily keveset tudunk, s mily kevéssé méltányoljuk - ha egyáltalán észrevesszük- a pillanat varázsát.