Amikor a mindennapi kenyérért könyörgünk, valójában éppen azt kérjük az Úrtól, hogy gondoskodjon mindennapi életünk alapvető szükségleteiről.

"A mindennapi kenyér" esetén konkrétan csak ételre gondoljunk? Mint a Biblia legtöbb tanításában, a "mindennapi kenyerünk" mögött igen lényeges lelki tartalom húzódik. A Máté evangéliuma 4. fejezete 4. versében Jézus azt tanítja: "Nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Istennek szájából származik." Itt a kenyér szót az emberiség összes földi szükségleteire használja. A legfontosabb később hangzik fel:

"Én vagyok az életnek ama kenyere." (Jn 6:35) Krisztus nem csak a fizikai szükségletekre utal, hanem arra szólít fel, hogy hívjuk Istent a szívünkbe nap mint nap. A kenyér Jézust szimbolizálja, lelki táplálékunkat, amely sokkal tartalmasabb és táplálóbb, mint bármilyen földi kenyér.

Mennyire gyakran van szükségünk lelki táplálékra? A Biblia valamennyi lapja naponkénti imára szólít: "Este, reggel és délben panaszkodom és sóhajtozom." (Zsolt 55:18) "A mindennapi kenyér", azaz a naponkénti közösség az Úrral kizárólagos elsőséget kell, hogy élvezzen. Miért nem azt kérjük, add meg a mi havi szükségleteinket? Legtöbbünk nem aggódik naponta, hogy kiürül a hűtő, és hasonlóan túlzásnak tartjuk, hogy naponként imádkozzunk "a mindennapi kenyérért".

Habár akik a nagy gazdasági világválság korában élnek, ezt jól értik. Ma, a gazdasági bőség korában kevés amerikai van, akinek a mindennapi betevőért kellene küzdenie. Ténylegesen némelyünknek több hónapra elegendő élelme van az éléskamrában. De sokan vannak közülünk, akiknek szívében, elméjében nincs elegendő lelki táplálék még néhány percre sem. Vajon melyik táplálék fontosabb, a fizikai vagy a lelki? Hányunknak van úgy egy hónapra elegendő lelki kenyere? Gyűjtenünk kell minden egyes nap! Nem élhetünk másnap mindig csak abból, amit az előző nap gyűjtöttünk!

Azáltal, hogy memorizáltuk a Szentírást, néhányan ugyan rendelkezünk némi felhalmozott kalóriával, de mindez nem elég. Ha valódi, életteli tapasztalatot akarunk Krisztussal, naponta oda kell szánnunk magunkat! Tennünk kell érte, mennyei mannát kell gyűjtenünk! A Biblia nem azt mondja, az én mindennapi kenyeredet add meg nekem ma. Jézus éppen azt tanítja: "a mi mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma". Igen, a mi kenyerezhet és nem az én kenyeredet. Ugyanúgy mások szükségleteire is tekintettel kell lennünk, ha nem jobban, mint a sajátunkra!

A Szentírás azt tanítja: "Egymás terhét hordozzátok!" (Gal 6:2) Fizikailag segítenünk kell a gyengéket, fel kell ajánlanunk a saját forrásainkat, erőinket nekik. Lelkileg is ugyanezt kell tennünk, imában felemelni másokat, és térdünkön elmondani mások kéréseit a sajátunkkal együtt! És mindezt állhatatosan tenni nap nap után. "Hát az Isten nem áll-e bosszút az Ő választottaiért, kik Őhozzá kiáiltanak éjjel és nappal, ha hosszútűrő is irántuk?" (Lk 18:7)

Bizonyosan elveszhetünk, ha Jézus-követésünk nem őszinte. Isten kegyelme nem munkálkodhat olyan szívben, melyben keserű, megbocsátani képtelen lelkület lakozik. Árult-e el már bennünket barát? Beszéltek-e rólunk méltánytalanul? Valamennyiünknek volt már része sértésben. Nagyon gyakran megtörténik, hogy védekező álláspontot veszünk fel, és ferde szemmel nézünk valakire, sőt állhatatosan keresünk ellene bármilyen kicsinységet, amivel bemocskolhatnánk személyét eljutva így akár a bosszúig is.

Ez lenne a jézusi lelkület, amelyik ha meg is feddett, mindössze egyszer tette és nem hozta fel minduntalan? A Biblia szerint ha tudatosul bennünk, milyen hatalmas árat fizetett Jézus bűneink bocsánatáért, számunkra is könnyebbé válik a megbocsátás. "Ekképpen cselekszik az én mennyei Atyám is veletek, ha szívetekből meg nem bocsátjátok, ki-ki az ő atyjafiának az ő vétkeiket." (Mt 18:35) Készen kell állnunk a megbocsátásra, Isten ezt több alkalommal is megerősíti.

"És mikor imádkozva megálltok, bocsássátok meg, ha valaki ellen valami panaszotok van; hogy a ti mennyei Atyátok is megbocsássa néktek a ti vétkeiteket." (Mk 11:25) Képesek vagyunk-e gondolatban megbocsátani, még akkor is, ha legszívesebben nem tennénk? Ha nincs is feltétlen hajlandóság bennünk, bocsássunk meg pontosan úgy, ahogy mi is el tudjuk fogadni a megbocsátást!

Ellen White írása alapján

Megtanultam, hogy abban a helyzetben, amiben vagyok, megelégedett legyek.