Az "édesem" szót gyakran használjuk becézésként. Természetesen nem ízhatást jelöl, hanem két szív közötti bensőséges kapcsolatot. Ha nincs ilyen kötődés, a szó értelmetlenné válik. Pál hasonló szójátékot használt, amikor a zsidókról és a Lélekről beszélt. A zsidók tudták, hogy nevük azt jelenti, "dicsőség, dicséret", és hitték is, hogy ők Isten dicsőségének visszatükröződései a Földön. A büszkeség azonban arra vezette őket, hogy inkább emberektől szerezzenek dicsőséget, semmint az Úrral való igaz, szívbéli kapcsolatból. Ez a kapcsolat lett volna a mennyből származó dicséret kiáradásának forrása.

Különös módon a zsidó büszkeség alapvető forrása a külső körülmetélkedés lett. Végül a kereszténységgel való konfliktus miatt a gondolkodóik ugyanarra a következtetésre jutottak, amit Pál fejtett ki a rómaiakhoz írt levélben. A zsidó író, Lipmann rabbi így magyarázta ezt: "Megtörtént, hogy egy keresztény így csúfolt bennünket: 'Az asszonyok nem is számítanak zsidónak, mert nem lehet őket körülmetélni.' Aki ilyet mond, nincs tisztában azzal, hogy a hit nem a körülmetélkedést jelenti: a hit a szívben lakozik. Akinek nincs őszinte hite, az nem is részese a zsidó körülmetélkedésnek; ám akinek őszinte hite van, az úgymond zsidó, ha nincs is körülmetélve."

Egy szerelmes a párját a jelleméért, személyiségéért és iránta érzett szeretete miatt nevezi "édesem"-nek, nem pedig ruhái vagy parfümillata miatt. Isten gyermekei is akkor lesznek Uruk dicsősége és öröme, ha a szívükben lakozó Léleknek engednek, és már nem a külsőségekre támaszkodnak, például a szombatünneplésre, a tizedfizetésre vagy az egészséges életmódra; inkább engedik, hogy szívükben a Szentlélek bensőséges, szeretetteljes kapcsolatot alakítson ki. Ráébrednek, hogy Isten sokkal hatalmasabb annál, mint bármilyen skatulya, amibe a szervezett vallás a maga szabályaival és rítusaival megpróbálja bezárni Őt.