A vonat lassan közeledett az állomás felé. Mindenki izgatottan várta, hogy haza érkezhessen.
Feltűnt nekem egy fiatalember, aki idegesen tekintett ki az ablakon.
Miután szóba elegyedtem vele, feltárult előttem szomorú élettörténete.
Fiatalon szülei ellen lázadva megszökött otthonról. Nem bírta a szülői
ház légkörét. Új barátaival mindent kipróbált, amitől otthon óvták,
intették.
Hamarosan börtönben találta magát, ahol nagyon megbánta addigi életét.
Éppen ma szabadult. Nem volt hová mennie, ezért írt a szüleinek, hogy
bocsássanak meg neki, és fogadják vissza a szülői házba. Azt is megírta,
hogy megérti, ha nem tudnak neki megbocsátani. A délutáni vonattal fog
érkezni.
Ha szülei készek visszafogadni, kössenek a kert égén lévő diófára egy
fehér kendőt, amit ő a vonatról láthat, különben tovább utazik. Amikor a
vonat a kanyarhoz közeledett, a fiún egyre nagyobb feszültség lett
úrrá.
Arra kért, hogy nézzem meg, ott van-e a fán a megbocsátást jelentő
kendő. A kanyarban feltűnt a vén diófa. Felkiáltottam a látványtól. A fa
tele volt kendőkkel, sőt lepedőkkel, nehogy a fiú tovább utazzon.
Erről
a történetről a" Tékozló fiú" jut eszembe Lukács evangéliumából. Csupán
az összehasonlítás kedvéért is érdemes elolvasni, és rögtön kitűnik
belőle a szülő megbocsátása gyermeke iránt. Ugyan igy bocsájtja meg
Isten is megbánt és őszintén elé tárt bűneinket is.
Kommentáld!