Egy festőt egyszer arra kértek, rajzolja le a békességet.A feladat egyszerűnek látszott,s ő nyomban neki is látott.Rajzolt tengert, széltől mentesen,rajta egy hajót, mely állt csöndesen.Utasa mind lusta álomba merült...s a kép összegyűrve a szemétre került.Nem békesség volt a papíron,hanem szélcsend és unalom.Aztán újabb rajzba kezdett,s egy szundító öreg bácsit festett.De békességet nem ábrázolt ez sem,nekiállt hát, hogy tovább keressen.Rajzolt virágot, csöndes téli tájat,békésen legelésző birkanyájat...A papírkosár lassan tele lett,s közben be is esteledett.Ám az este sem volt békés,messziről hallatszott a mennydörgés.Vihar közeledett, az ég rengett,a festő az ablaknál töprengett.Nézte a szélben sodródó leveleket,a villámokat, mik átjárták az eget.A ház előtti tölgy recsegve hajlongott,kövér esőcseppek verték az ablakot.A festő nem tudta, tovább hogyan legyen,Istent kérte hát, hogy csodát tegyen.Tekintete ekkor ismét a fára esett,s ott meglátta, amit egész nap keresett.A fa egyik vastag benső ágán,úgy a fának szíve táján,a viharról szinte mit sem sejtve,ült egy madár, fejét szárnya alá rejtve.Nyugodtan aludt, miközben zengett az ég.Ez hát az igazi békesség.- Uram, te megmutattad békességedet!- szólt a festő, és nem tévedett.Csodálatos isteni békesség ez,mit a viharban alvó madár jelképez.A világ legyen bármily nyugtalan,ha szívünkben Isten békessége van.Ő minden gondot vállára vesz,s bennünket szabaddá, békéssé tesz.Az Ő békessége tökéletes,minden félelemtől mentes.Nekünk szánja ezt a békességet,s tőlünk csak egyet kér: engedelmességet.
(FORRAS:NET)
Kommentáld!