A megpróbáltatás munkálja ki az állhatatosságot, az állhatatosság a kipróbáltságot, a kipróbáltság a reménységet; a reménység pedig nem szégyenít meg. (Róm 5,3-5)

Unokám nem régen egy barlangtúrán vett részt. A barlang csak szakemberek vezetésével tekinthető meg. Sem a bejárat nem a normál túrizmus számára lett kialakítva, sem a belső járatok nem "komfortosak". Egyes helyeken olyan szűk, hogy csak kúszva-mászva lehet továbbhaladni.
Unokám élménybeszámolójából kiderült, hogy a túra elején - már néhány nehéz szakasz leküzdése után - a túravezetők felkínálták a visszafordulás lehetőségét. Ezt a lehetőséget néhányan meg is ragadták a csoport tagjai közül. A nehezebb, sáros, szűk részek, de a szép látványt nyújtó nagyobb termek is csak ezután következtek. Édesanyám kérdésére lettem figyelmes: "Akik visszafordultak, nem bánták meg utólag, hogy nem láthatták ezeket a szép részeket?" Unokám válasza elgondolkodtatott: "Nem, mert nem tudták miből maradtak ki."
A 2011-es mottóigénk jutott eszembe. Néha valóban végig kell járnunk az Úr által adott próbák útját, hogy a szabadulás örömét és a "tágas terek" szépségét megtapasztaljuk.

Imádság: Urunk, segíts minket, akiket szűk szorosokon keresztül vezetsz, hogy megmaradjunk az engedelmesség útján, megtapasztaljuk a szabadulás örömét, és tudjunk téged dicsérni. Ámen.

A próbák útján Isten különleges szeretetét tapasztalhatjuk meg.

Róm 5,1-5.

1 Mivel tehát megigazultunk hit által, békességünk van Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által. 2 Őáltala kaptuk hitben a szabad utat ahhoz a kegyelemhez, amelyben vagyunk, és dicsekszünk azzal a reménységgel is, hogy részesülünk az Isten dicsőségében. 3 De nem csak ezzel dicsekszünk, hanem a megpróbáltatásokkal is, mivel tudjuk, hogy a megpróbáltatás munkálja ki az állhatatosságot, 4 az állhatatosság a kipróbáltságot, a kipróbáltság a reménységet; 5 a reménység pedig nem szégyenít meg, mert szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adatott Szentlélek által.