Irenäus Eibl-Eibesfeldt
etológus szerint a barátkozásra való képesség alapja az anya és a
gyermek közötti szeretetkapcsolatban rejlik, mely az evolúció során
alakult ki. A szülői gondoskodás kialakulásának egyik folyománya hogy a
felnőtt is tud szerető és gyengéd emberi kapcsolatokat teremteni. Ehhez
kapcsolódóan kifejlődik az egyéni kötődés (individual bonding), amely a
szerelem képességének alapeleme.
A barátság legősibb formái mindenütt egybeesnek a rituális
rokonsággal, a családi kötelékek valamilyen változatával –- az
intézményesített barátságok megpecsételésének formái voltak a
vérszerződés vagy a komatál-küldés. A barátkozási képességét ezenfelül
befolyásolják a barátkozásról alkotott elképzelések is, és a hasonlósági
elv, a homofília is, a személyközi viszonyok egyik alapelve: közelebb
érezzük magunkat azokhoz, akik hasonlóak hozzánk. Természetesen a
földrajzi közelség is szerepet játszik: könnyebben barátkoznak azok,
akiknek a tágabb környezet is több alkalmat szolgáltat a közös
időtöltésre. Abszolút szubjektív, kit tartunk barátunknak, és a barátok
sem mindig egyformán ítélik meg kapcsolatukat. A barátság fejlődése,
fennállása egyáltalán nem automatikus, szemben az elterjedt közkeletű
véleménnyel: az emberek nagy részében nem, vagy csak későn tudatosul,
mit kellett volna tennie egy barátság fennmaradásáért. Fontos eleme az
aktív hallgatás.
Rodin szerint a barátság a barátságra nem alkalmas személyek
elutasításával kezdődik. Mivel akik fogékonyan reagálnak ránk, azokhoz
jobban vonzódunk, velük szívesebben osztjuk meg gondolatainkat is.
Allan szerint a barátság olyan kapcsolat, amely egyének között áll
fenn, személyes jellegű, és a személy a maga valójában, nem pedig
valamely csoport tagjaként vesz részt benne.
A barátság önkéntes jellegű, a barát pedig nem helyettesíthető. Egy barát kiválasztása szabad és tudatos cselekvés eredménye.[vitatott]
Kommentáld!