Miért hitted azt, hogy sivatag attól szép, ha
valahol vizet rejt, s miért nem gondoltad sohasem, hogy én nem hallottam
a kötél fémes csörrenéseit, mikor apró neszektől is óvva üvegbura alá
rejtettél? Messziről figyeltem Lelked dobbanásait, éreztem szívedben a
vágyat, milyen bárányt szeretnél rajzoltatni Magadnak Te is. De távol
voltam. Galaxisok választottak el egymástól, s hittem Fényeidben. Nem
akartam én sem iszákos, sem lámpagyújtogató, sem bankár vagy király
lenni, csak egyedül a barátod, ki melletted áll. Nem kértem azt az
üveget magam köré, hiszen megvédett a láz. Az, amelyik csak a valós
kapcsolatokban ég. Persze, hogy felhívtam magamra a figyelmet! De csak a
szirmaimmal tudtam, meg azzal, hogy előttem nem láttál még virágot,
csak a majomkenyérfát ismerted. Milyen vicces! Hősiesen kacagtam
magamban befelé... Ismerni véltél, noha téged is a róka tanított meg
arra, mivé is nőhetnek a kapcsok. Én nem tyúkokra vágytam... Ó, nem...
Csak a zenére, hangod muzsikájára, amely érzéseidből növekedett felém, s
kezeid cirógatás által adtam Neked mindent én is magamból... De
szerettelek, hiszen soha nem eresztettem beléd egyetlen tüském sem, mert
az bizony a kígyó harapásnál is jobban fájt volna, hiszen annyira
törékeny voltál és belülről szép... Tudtam, hogy egy napon más rózsákat
is látsz majd: szebbeket, varázsosabbakat, kik ismerik a titkot, hogyan
lehetséges még Téged is elcsábítani... Ilyenkor én is hárfák hangján
üzentem Neked át az éteren. Elromlott az adóvevőd... Hittem, hogy
visszajössz majd, de reménytelenül véget ért valami... Levetettem
burám... Egy rózsa vagyok csupán, aki a nap sugaraitól sárgává, majd
szárazzá és szikkadttá lesz, s lehullik a porba... Abba, ami már nem a
miénk.
Kapcsolódó hírek:
Heti útravaló Müller Pétertől
Napi Evangélium
A cigaretta .Egészségünk érdekébe.
Kinek szíve reád támaszkodik, megőrzöd azt teljes békében, mivel Te benned bízik;