Öreg korban is sarjat hajtanak, dús lombúak és zöldek maradnak. (Zsolt 92,15)
Az egyik gyönyörű novemberi napon, amint a
kertünkben sétáltam, észrevettem az alaszkai vadvirágokat, melyeket a
feleségemmel együtt ültettünk a tavasszal. Sok közülük még mindig
virágzott. Sokféle színben pompázó apró virágok díszítették a pázsit
széleit. Azt gondoltam: Már november van, és ezek a virágok még mindig
nyílnak! Néhány nap múlva elkezdett havazni. Kinéztem, és a vadvirágok
még mindig virítottak.
Az életünk is hasonló az északi félteke naptári évszakainak
változásához. A tavasz a születést és növekedést jelenti, a nyár a
legaktívabb éveinket. Az ősz az érés időszaka. Azután elérkezik a tél.
Általában lassabban mozgunk, talán nem is hallunk és látunk olyan jól,
mint korábban, és egyre jobban megismerjük az orvos rendelőjét, a
betegségeket és a gyógyszereket. De még télen is nyílhatnak a virágok!
Vannak olyan "téli" emberek, akik a virágokhoz hasonlóan kései
éveikben is virágoznak. Ismerek egy nagymamát, aki vasárnapi iskolát és
hétközi bibliaórát vezet, és ételt visz az ágyhoz kötötteknek. Egy másik
idősebb asszony zongorán kíséri a gyülekezeti éneklést. Ismerek egy
másik valakit, aki önzetlenül megosztja másokkal, amit Istentől kapott.
Ilyen emberek emlékeztetnek arra, hogy a virágok télen is nyílnak.
Imádság: Istenünk, kérünk, add, hogy késő öregkorunkban is virágzó lehessen az életünk. Ámen.
Az Úr szolgálatában nincs nyugdíjas kor.
Kommentáld!