Te tudod már?
Búcsúzni fáj nagyon, én mégis hagyom,
mert minden sóhaj, lelkemből szabadult
rabmadár, a kalitka ajtaja már régóta
nyitva áll, csak én nem tudtam, milyen
messze tudlak gondolatban, a szívem még
mindig nem enyém - azt, nálad hagytam.
Nem kérdezek és nem várok válaszokat,
nem sírok vissza el nem csókolt csókokat,
temetni mentem emlékedet messzire, mert
miattad hazudtam igazat magamnak is,
hogy lehet szeretni - szeretni lehet, ennyire.
Nevetve sírtam és sírva nevettem, lépteid
nyomát kerestem, arcomon csurgott az
esőverte könnyem, nem tudom mi tart,
miért élek ebben a hihetetlen szerelemben.
Te mindig tudtad, merre járok, hol nyílnak
még a városban a virágok, s ha leültem egy
árnyas fa rejtette padra, sikoltott bennem
a vágy, hogy mellettem ülj - egy pillanatra.
Belül hallottam a hangodat, Veled ébredtem
minden reggel, lélegzetem a lélegzeteddel,
álom volt csupán, képzelet játszotta tünemény,
egy kósza, egy leheletnyi, egy halk-remény.
A Te szemeddel néztem és láttam, az ölelésedre
vágytam, éreztem az ősz illatát, kísértem a folyót,
ahogy a hidak szelik át, lelkemet veszni nem
hagyhattam, válaszokat kerestem önmagamban.
Csak azt tudom, nem maradhatok - többé
a szerelemből sem adhatok - gyűjtöttem
erőt felejteni, s hogy meddig lesz elég? -
ezt most, senki nem tudja megmondani.
Te tudod már, hogyan kell - nem szeretni?
Kapcsolódó hírek:
Illatos, szép napot kívánok!
A NAGYMAMA ÜZENETRÖGZÍTŐJE
A hét napjai
BOLDOG NÉVNAPOT KÍVÁNOK NEKED MÁRIA!