Minden ami körül vesz

Minden ami körül vesz hírei

Szabó Lőrinc :A bolond igazsága

4 éve | Szántó Imréné Mária | 0 hozzászólás

Sétáltunk, én s Dsié Jü, a bolond.
- Micsoda erő! élet! - mondtam én,
fölnézve egy zúgó tölgyóriásra;
neki meg sírásra görbült a szája:
- Erő? Ugyan! Hisz öngyilkos szegény! -

Tűzrózsa nyilt az útszélen. - Be boldog
lehet, hogy ily szép! - mondtam irigyen. -
- Szép? - Gyönyörű! - Társam szemébe könny gyűlt:
- Vak vagy, barátom, ez a rózsa őrült,
ha nem igaz, fusson ki a szemem! -

Tudtam, hogy bolond és most se lepett meg,
hogy tótágast áll benne a világ:
áldást osztott a gyomok mezején,
hirdette, hogy kártékony a tehén
s hogy minden más, a jó rossz s így tovább.

Mulattam rajta és a vita közben
kunyhómhoz értünk... (Lassan este lett.)
- Nem maradnál itt vacsorára? - Jó, -
mondta, s míg tovább folyt köztünk a szó,
ettünk sült húst és ittunk friss tejet.

Éjfélre járt, amikor lefeküdtünk;
s halljátok csak a furcsa folytatást!:
...A tetőből kilépett egy gerenda,
a székből egy láb, a falból a deszka,
elém bicegett és azt mondta: - Lásd,

én tölgy voltam, erő, maga az élet,
még bírtam volna néhány századot;
a korcs tovább él, hisz semmire sem kell,
én hős voltam, hát kivágott az ember
s most tüzelő és rabszolga vagyok! -

Még beszélt s már egy rózsa libegett be:
- Jaj, én őrült: letéptek! Jaj, miért
voltam olyan szép!... - S rögtön rá a tálban
elbődült a hús, mint tehén korában:
- Tagló fizetett a jóságomért! -

S új hangok jöttek: a liszt visszavágyott
a búzaföldre, a szelíd olaj
sírt, hogy el kell égnie, - kiabáltak,
hogy ami hasznos, mind magának árt csak,
és sistergett és áradt a zsivaj:

mint zenekar, jajdúltak fel a tárgyak
s az egész szoba gyalázta magát,
ordítva, hogy pfuj erő! pfuj tehetség!
és boldog a silányság és betegség
és hogy őrültek háza a világ...

És szívdobogva ébredtem a hangos
álomból... Csönd volt, sötét nyugalom,
csak a bolond hortyogott a sarokban...
De én már nem hittem a nyugalomban
s kezdtem átlátni önző agyamon,

s izgatottan cibáltam föl Dsié Jüt,
hogy... tán mégis... neki van igaza...
- Hagyj békén, marha! - felelt ő - köpök rád! -
és tovább horkolt... Aludt az igazság
s én virrasztottam egész éjszaka.

Címkék: imrene szánto mária