„Engedelmeskedjetek
azért az Istennek;
álljatok ellene az ördögnek, és elfut tőletek.”
(Jakab
4:7)
Kereszténységünk
értelmezésében az egyik legnagyobb jelentősége annak van, amikor megértjük,
hogy mi a szerepe az akaratnak a megszentelődés folyamatában. A gond az, hogy
ha nem értjük, hogyan kell helyesen használni akaratunkat, mert akkor
valószínűleg nem is alkalmazzuk megfelelő módon. A veszély ebben van. Életbevágó
tehát tudni, hogy emberi erőfeszítéseinket mire kell irányítanunk, és mi az,
amire nem érdemes fecsérelni az energiánkat.
Ha
minden erőfeszítésünket és akaraterőnket arra összpontosítjuk, ami számunkra
lehetetlen, akkor kudarcot vallunk, így az ördög hamar elkedvetlenít minket.
Elveszítjük bizalmunkat, amire akkor tettünk szert, amikor először elfogadtuk Krisztust,
így meglazul, vagy akár meg is szakad az Istennel való kapcsolatunk, amire
pedig szükségünk van, mert győzni csak az Úrral együtt tudunk. Ha elhatározom,
hogy helyesen akarok cselekedni, szeretném megtartani Isten parancsolatait és
engedelmeskedni neki, jó döntést hoztam. Viszont, ha megpróbálok magam harcolni
a bűn és a gonosz ellen, soha nem érek el sikert, mert a bűn problémája belül
van. Még a legerősebb emberek is csak a külső dolgokat tudják irányítani. A
belső dolgok irányításához Isten erejére van szükség.
Létfontosságú
kérdés, hogy az akaraterőnk és a választás lehetősége hogyan működik keresztény
életünkben. Pál apostol ezt mondja: „Mert
amit cselekeszem, nem ismerem: mert nem azt művelem, amit akarok, hanem amit gyűlölök,
azt cselekeszem” (Róma 7:15). Itt olyan megtért keresztények bukásáról
beszél Pál apostol, akik nem tanultak még meg Isten erejében hinni, hanem
minden erejükkel saját magukban bíznak. Akaratukat rosszul használják fel. „arra, hogy akarjam a jót, van lehetőségem,
de arra, hogy megtegyem, nincs” (Róma 7:18 MBT). Aki arra összpontosít,
hogy a jót tegye, nem tudja, hogyan vigye véghez. Az akaratunknak máshol van
tehát szerepe, nem a jótettek végrehajtásában, kivitelezésében. „félelemmel és rettegéssel munkáljátok üdvösségeteket,
mert Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a cselekvést az ő
tetszésének megfelelően” (Filippi 2:12-13 MBT). Isten munkálja bennünk mind
az akarást, mind a cselekvést keresztény életünk során. De nem Isten munkálja
bennünk az akarást és a cselekvést, ha a hitkapcsolat kereséséről van szó! Van
különbség?
Nem
Isten az, aki a hit harcában munkálja az akarást és a cselekvést, de Isten az,
aki a bűn elleni harcban ugyanakkor megteszi ezt. Nagy különbség van a hit
harca – amire a Biblia is felszólít minket – és a bűn elleni harc között. Ha
saját erőnkből próbálunk harcolni a bűn és a gonosz ellen, akkor minden
alkalommal elveszítjük a csatát. Ezekről Isten azt mondta, hogy nem tudjuk
megtenni, nem a mi dolgunk. Ezt a csatát hagyjuk meg neki. A gonosz felett
egyedül Ő győzhet!
A
bűn és gonosz ellen tehát nem nekünk kell harcolnunk. A mi részünk, hogy
kapcsolatot ápoljunk Jézussal. Sokszor éppen ezt hanyagoljuk el. Erőfeszítéseinket
arra kell irányítani, hogy Jézushoz jöjjünk, és mellette maradjunk, akkor Ő be
fogja váltani ígéreteit és véghezviszi bennünk az akarást és a cselekvést az Ő
jó kedvéből. Ha a hit harcát harcoljuk teljes erőnkkel, akkor győzünk. Mi a hit
harca? Az Istennel való élő kapcsolat élete, az arra való igyekezet, hogy nap
mint nap el tudjuk különíteni napunk egy részét, amit az Úr Jézus
megismerésével tölthetünk. Ha ezekre irányítjuk minden energiánkat és erőnket,
Jézus harcolhat értünk a bűn és a gonosz ellen. Isten sohasem ígérte, hogy
helyettünk keresi majd magát. Soha nem ígérte, hogy kutatja helyettünk a
Bibliát, imádkozik és bizonyságot tesz helyettünk. De azt megígérte, hogy
harcol Sátánnal értünk és helyettünk (Róma 8:37).
A
mai ige is erre világít rá: nem úgy jöhetek Jézushoz, ha előbb legyőzöm
magamban a rosszat, hanem miután Jézushoz jöttem és átadtam életem irányítását
neki, így szabadulok meg a gonosztól, mert Ő győz bennem!
(Morris
L. Venden, A működő hit c. könyvének nyomán, pp.188-195.)
Kapcsolódó hírek:
BARÁTAIMNAK.