Mert ő a mi békességünk, aki a két nemzetséget
eggyé tette, és az ő testében lebontotta az elválasztó falat, az
ellenségeskedést.”
Pál levele Efézusba 2:14
Nemrég kollégáimmal
egy tengeri hajóútra készültünk. A terv az volt, hogy a törökországi Kuşadasi kikötőjéből kora hajnalban indulnánk, hogy
mintegy 4 és fél órás hajóút után elérjük Pátmoszt, azt a szigetet, ahol János
apostol megírta a Jelenések könyvét. Habár 4-ko kellett reggeliznünk, ez
csöppet sem törte le hajnali vidám hangulatomat. Így mikor az idegenvezető a
hullámokra hivatkozva megkérdezte, hogy ki kér tengeribetegség elleni
tablettát, csak fölényesen mosolyogtam magamban.
„Ugyan már – gondoltam pökhendien –, mi nekem egy kis hajóút az Égei-tengeren?
Számtalanszor utaztam már hajón, a Balatonon. Egy kipróbált óceánjáró matróznál
is jobb állóképességgel rendelkezem.”
Nem is volt semmi gond, egészen addig, míg ki nem értünk az öbölből.
Ekkor azonban meglepődve tapasztaltam, hogy ezek a hullámok bajosan
hasonlíthatok a balatoniakhoz. De ami még rosszabb volt, egyre jobban hatalmába
kerített az az érzés, hogy a reggelimet hamarosan viszontlátom. Kerestem
magamnak egy biztonságos pozíciót, erősen megkapaszkodtam az előttem levő
asztalban, és komolyan koncentráltam, egyrészt arra, hogy bennem maradjon a
reggelim, másrészt pedig arra, hogy a kollégáim mindebből semmit se vegyenek
észre rajtam.
„Csak kellett volna kérnem egy tablettát az idegenvezetőtől!” –
vallottam be titokban magamnak, miközben megpróbáltam kedélyes mosolyt erőltetni
az arcomra. „Lehetséges, hogy a tengeribetegség veszélye rám is vonatkozik?”
Valami hasonlót ment végbe bennem akkor is, mikor először átolvastam a
ma reggeli Biblia-verset. A szakaszban Pál arról beszél, hogy zsidók és görögök
immár nem ellenségek, mert Krisztus lerombolta a két nép közötti elválasztó
falat.
„Ugyan már – villant át először a fejemen –, mi közöm nekem a 2000
évvel ez előtt élt népek viszályaihoz, vagy kibékülésükhöz. Ha Krisztus a két
nemzetet egyesítette is, semmi lényegi következménye nincsen ennek számomra ma,
a 21. században.”
Aztán kifutottak gondolataim a kikötőből. Nap közben többször is
eszembe jutott, és egyszer csak azt vettem észre, hogy a bibliai szakasz minden
szava – mint megannyi hullám – vadul tombol, himbálja az elképzeléseimet, és
megingatja reggeli biztos kijelentésemet.
Eszembe jutott az, hogy bizony a magyarok számára is vannak olyan (kisebbségi,
vagy szomszédos) népek, melyekhez való viszonyát sztereotip előítéletei és
ellenőrizetlen híradások befolyásolnak. Vajon mi örülünk-e annak, hogy Krisztus
le akarja rombolni a népek közötti elválasztó falakat? Vagy esetleg
visszaépítjük azt?
Aztán az is fölmerült bennem, hogy Pál talán nem csak népekről, hanem
személyekről is beszél. Vajon mindenkivel kapcsolatban el tudom mondani, hogy
békességben élek, mert Krisztus lerombolta az elválasztó falakat? Talán
szívesen beszélünk erről, ha barátainkról van szó. De mi a helyzet az
ellenségemmel? Vajon örülünk-e Jézus falbontásának, ha számunkra nem
szimpatikus személyekről van szó? Vagy esetleg titokban visszaépítjük a falat?
Mire az íróasztalomhoz kerültem, egészen felkavarodott
lelki gyomrom, és azt a következtetést kellett levonnom, hogy bizony ez az
igeszakasz rám is vonatkozik. Ha Krisztus falat rombol, akkor én ne építsem
újjá azt! Ha Krisztus megbékélést hirdet, akkor ezt a saját kapcsolataimra
vonatkoztassam! Mert lehetséges, hogy a gyűlölet és harag veszélye rám is
vonatkozik… Árvai Tamás
Kapcsolódó hírek:
Az élet Igéje és Isten világossága.
Végh Sándor: Tisztelet.