Tokaji Márton

Suhan az ősz

Fáknak levelei rozsdabarna, sárga,
De néhol vörösbe hajlik át az árnya.
Erdei utakon széllel együtt futnak,
Őszi hangulatban szinte kavarognak.
A Nap enyhe sugara simítja a tájat,
Öleli csókolja a gyönyörű fákat.


Két évszakon át lombjait csodálta,
Úgy érzi itt hagyják és most ő lesz árva.
Már minden hiába megjött az elmúlás,
Kikeletkor lesz majd csak megújulás.
Addig eső könnye hullik majd a tájra,
A fák alszanak a tavaszra várva.

Petőfi Sándor: Itt van az ősz, itt van újra...

Itt van az ősz, itt van újra,
S szép, mint mindig énnekem.
Tudja isten, hogy mi okból
Szeretem? De szeretem.

Kiülök a dombtetőre,
Innen nézek szerteszét,
S hallgatom a fák lehulló
Levelének lágy neszét.

Mosolyogva néz a földre
A szelíd nap sugara,
Mint elalvó gyermekére
Néz a szerető anya.

És valóban ősszel a föld
Csak elalszik, nem hal meg;
Szeméből is látszik, hogy csak
Álmos ő, de nem beteg.

Levetette szép ruháit,
Csendesen levetkezett;
Majd felöltözik, ha virrad
Reggele, a kikelet.

Aludjál hát, szép természet,
Csak aludjál reggelig,
S álmodj olyakat, amikben
Legnagyobb kedved telik.

Zelk Zoltán: Ez már az ősz 

Ez már az ősz. Itt-ott még egy tücsök, 
dalt próbál szegény, a füvek között. 
Szakad a húr, szétfoszlik a vonó - 
nem nótaszó ez már, de búcsúszó. 
Ez már az ősz. Borzongva kél a nap. 
Közeleg a rozsdaszínű áradat. 
Átzúg kertek, erdők, hegyek fölött - 
elnémul a rigó, el a tücsök 
Mily korán jő, mily korán tör felénk - 
hogy kortyolnánk még a nyár melegét! 
Be üres is volt idén a pohár, 
be hamar elmúlt ajkunktól a nyár! 
S hallod, ők is, hogy szürcsölik a fák 
az őszi ég keserű sugarát. 
Hiába isszák, nem ad már erőt, 
csügged az ág, sárgára vált a zöld 
Csügged az ág, ejti leveleit.- 
Ó, ha az ember is a bűneit 
így hullatná! s lomb nélkül, meztelen, 
de állhatnék telemben bűntelenül.  

Wass Albert

Ha jön az Ősz



Ha majd az ősz
összegyűjt minden bánatot, s vele
a lelkemet behinti csendesen:
eljössz-e vigasztalni, kedvesem?
Eljössz-e akkor simogató szóval,
mikor a lelkem többé nem nevet,
s mesélsz-e majd, mikor a könnyem éget,
hajnal-fényből szőtt, színes-szép meséket,
amiket egyszer én mondtam neked?
Ha akkor eljössz:
áld'ni fogom a lábaid nyomát,
s áldott legyen a rózsaszínű út,
az út, melyen menni fogsz tovább,
áldott legyen a szív, mely erre kerget,
s áldott legyen, áldott legyen a lelked,
legyen a boldog álmok temploma.
Hanem azért
áldani foglak téged akkor is,
ha nem gondolnál rám többet soha