Abban az időben így beszélt Jézus a zsidók sokaságához: „Én vagyok a mennyből alászállott, élő kenyér. Aki ebből a kenyérből eszik, örökké élni fog. Az a kenyér, amelyet én adok, az én testem a világ életéért.”
Vita támadt erre a zsidók között: „Hogyan adhatja ez testét eledelül nekünk?”
Jézus így felelt nekik: „Bizony, bizony, mondom nektek: Ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet bennetek. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon. Mert az én testem valóban étel, és az én vérem valóban ital. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad, és én őbenne. Amint engem az élő Atya küldött, és én az Atya által élek, úgy az is, aki engem eszik, énáltalam él. Ez az égből alászállott kenyér! Nem az, amelyet atyáitok ettek és meghaltak! Aki ezt a kenyeret eszi, örökké él!”
Így tanított Jézus a kafarnaumi zsinagógában.

Jn 6,51-59

Elmélkedés:

Krisztus áldozata és a mi áldozatunk
Az előző vasárnapok elmélkedéseinek gondolatmenetét folytatva fordítsuk figyelmünket az Eucharisztia szentségi és áldozati jellegére. Amikor az Eucharisztiáról, mint szentségről beszélünk, akkor e szentség hatásait érdemes megvizsgálnunk. Az Oltáriszentség célja, hogy közösséget teremtsen Krisztussal, továbbá közösséget teremtsen a többi keresztény emberrel, valamint lelki megerősítést adjon az egyén számára. A Krisztussal való közösséggel kapcsolatban ezt olvassuk a mai evangéliumi részben: „Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad, és én őbenne” (Jn 6,56). A hívő ember arra vágyakozik, hogy egyesüljön Istennel. Nem akarunk Istenné válni, hiszen az már lázadás volna a teremtmény részéről a Teremtővel szemben, de kapcsolatba szeretnénk vele kerülni. Túl azon, hogy eljut hozzánk Isten üzenete és megismerhetjük őt jelei által, egyesülni szeretnénk vele, mert boldogságunk teljességét benne találjuk meg. Isten pedig az Oltáriszentség és a szentáldozás által lehetőséget ad nekünk, hogy ez a vágyunk beteljesedjen már földi életünk folyamán.
Az Oltáriszentség másik hatása, hogy egyesíti mindazokat, akik Krisztus testét magukhoz veszik. Szent Pál apostol ezt így fogalmazza meg a korintusiakhoz írt első levelében: „Mi ugyanis sokan egy kenyér, egy test vagyunk, mert mindannyian egy kenyérből részesülünk” (1Kor 10,17). Már az őskeresztény idők igehirdetésében megjelenik a következő szemléletes jelkép: miként a gabonaszemek egyesülnek a kenyérben és miként a szőlőszemek egyesülnek a borban, ugyanúgy egy közösséggé válnak mindazok, akik ugyanazzal az élő kenyérrel, Krisztus testével táplálkoznak.
A szentség harmadik hatása az egyén lelki megerősítése. Erre utalnak Jézus szavai: „Ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet bennetek” (Jn 6,53). Az Eucharisztia tehát az életet jelenti számunkra, illetve az örök életet biztosítja.
Mindezek után nézzük meg, milyen értelemben beszélhetünk az Oltáriszentséggel kapcsolatban áldozatról. Elsőként azt érdemes tudatosítanunk, hogy Jézus Krisztus áldozatáról van szó, az ő önfeláldozásáról a kereszten. A mennyei Atya akarta ezt az áldozatot az emberiség megváltása érdekében, és a Fiú, Jézus meghozta ezt az áldozatot, amelyet az Atya elfogadott, mint örökké érvényeset. Jézus az utolsó vacsorán elővételezte áldozatát, amit másnap beteljesített kereszthalálával, s amely áldozatot a szentmise ünneplésekor jelenvalóvá tesz. Félreértésre adna okot, ha ez utóbbival, azaz a szentmise ünneplésével kapcsolatban Krisztus áldozatának megújulásáról vagy újbóli megismétléséről beszélnénk, ezért az egyházi hagyományt követve helyénvaló „az Úr áldozatának jelenvalóvá válása” kifejezést használnunk. Krisztus az örök főpap, aki bemutatja ezt az áldozatot, és ő maga az áldozat, hiszen önmagát ajánlja fel az Atyának. Mi pedig mindannyian az ő áldozatához kapcsolódunk, azaz felajánljuk önmagunkat Istennek.
Befejezésül még egy gondolat: az Oltáriszentség iránti tisztelet külső formája a szentségimádás. A benső tisztelet formája a szentáldozás. E kettő együtt képes megújítani a hívőket vallásuk gyakorlásában és megújítani az Egyház életét.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! Hisszük, hogy a megszentelt kenyér, a te testeddé átváltoztatott kenyér, a te valóságos jelenléted ebben a kenyérben teszi a templomot otthonunkká és a szentmisét igazi ünneppé számunkra. A veled való bensőséges találkozás a szentáldozásban megújítja életünket. Köszönjük, hogy e kenyérben önmagadat adod nekünk. A szentáldozás azt jelenti számunkra, hogy kifejezzük hitünket: te valóságosan jelen vagy az átváltoztatott kenyérben, és a te közösségedhez, az Egyházhoz tartozunk. Újítsd meg a mi életünket azáltal, hogy bennünk élsz!