Jézus egy alkalommal megfigyelte hogyan dobják a gazdagok adományaikat a templom perselyébe. Közben észrevette, hogy egy szegény özvegyasszony két fillért dobott be. Erre megjegyezte: „Bizony, mondom nektek, ez a szegény özvegy többet dobott be, mint bárki más. A többiek ugyanis abból adakoztak, amiben bővelkednek, ez azonban mindent odaadott, ami szegénységéből telt: egész megélhetését.”

Lk 21,1-4

Elmélkedés:

Az egyházi év utolsó napjaiban, amikor a liturgia a végső időkre irányítja figyelmünket, a mai evangéliumban arról a szegény özvegyről olvasunk, aki mindenét odaadta a templom javára. S bár ez csupán két fillér volt, Jézus mégis többre értékelte, mint más nagyobb adományokat. Ellentmondásosnak tűnik Jézus véleménye. Ítélete mögött az lehet, hogy észrevette az özvegy igazi nagylelkűségét, amely képes mindent odaadni Istennek.
Mindezek alapján úgy tekinthetünk az özvegyre, mint aki az igazi nagylelkűségre ad példát. Tudta, hogy egyedül Istentől várhat segítséget, de nem emberi számításról van itt szó, ami oly sokszor jelen van, amikor valamilyen jó reményében látszólag nagylelkűen adakozunk. Az özvegy Istenre bízza magát, életét, tehát inkább bizalom jellemzi magatartását, mintsem számítás. Istent nem lehet elkápráztatni olyan dolgokkal, amelyeknek általában az emberek örülnek. Ha önmagunkat nem adjuk neki nagylelkűen és visszavonhatatlanul, akkor semmit sem adtunk.
Érdekes kérdés lehet, hogy ki tud nagylelkű lenni? Különösen a nehéz helyzetekben. Úgy tűnik, hogy aki mindent a maga érdemének tekint, aki azt gondolja, hogy saját erejéből szerezte azt, amit birtokol, nem képes erre. Aki viszont a vagyonra, az értékekre és az anyagi javakra úgy tekint, mint Istentől kapott ajándékra, az könnyen le tud róla mondani mások vagy Isten javára.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Jöjj el, Uram, várok rád. Szívemben szereteted tüze ég, lelkem epedve várja a Szent Arcod látását. Kérem ezután is túlcsorduló kegyelmedet, amely ébren tartja lelkemet eljöveteled napjáig. Add, hogy egyre jobban szeresselek.