2013. július 28. – Évközi 17. vasárnap

Történt egyszer, hogy Jézus éppen befejezte imádságát: Ekkor egyik
tanítványa arra kérte: „Uram, taníts meg minket imádkozni, mint ahogy
János is tanította imádkozni tanítványait.” Jézus erre így szólt hozzájuk:
„Amikor imádkoztok, ezt mondjátok:
Atyánk! Szenteltessék meg a te neved.
Jöjjön el a te országod.
Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma.
Bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk
minden ellenünk vétőnek.
És ne vígy minket kísértésbe.”
Azután így folytatta: „Tegyük fel, hogy valamelyikteknek van egy barátja,
aki éjfélkor bekopog hozzá, és ezt mondja: Barátom, adj kölcsön nekem
három kenyeret! Útról érkezett egy vendégem, s nincs mivel megkínálnom. De
az kiszól: Ne zavarj engem! Az ajtó már be van zárva, én is, gyermekeim is
ágyban vagyunk. Nem tudok fölkelni, hogy adjak neked. Mondom nektek: Ha
nem is kelne fel, hogy adjon neki barátságból, erőszakossága miatt mégis
fölkel, és ad neki annyit, amennyire szüksége van.
Mondom tehát nektek: Kérjetek, és adnak nektek, keressetek és találtok,
zörgessetek, és ajtót nyitnak nektek. Mert mindaz, aki kér, kap, aki
keres, talál, és aki zörget, annak ajtót nyitnak. Van-e köztetek olyan
apa, aki követ ad fiának, mikor az kenyeret kér tőle? Vagy ha halat kér,
akkor hal helyett tán kígyót ad neki? Vagy ha tojást kér, akkor talán
skorpiót nyújt neki? Ha tehát ti, bár gonoszak vagytok, tudtok jót adni
gyermekeiteknek, mennyivel inkább adja mennyei Atyátok a Szentlelket
azoknak, akik kérik tőle.”
Lk 11,1-13

Elmélkedés:

A tiszta forrás
Az öreg minden hajnalban vizet húzott a kútból. Tevékenységét az ablakból
szokta figyelni nyáridőben az unokája, aki szívesen töltötte nagyszüleinél
a vakációt és szívesen ébredt a kút reggeli zajára. A vödör sebesen
szaladt lefelé, majd csobbanás hallatszott a mélyből. Az öreg ekkor
elkezdte tekerni a kereket, felhúzni a vizet. A mozdulatai egy idő után
hirtelen lelassultak, s ebből tudta a fiú, hogy a vödör pillanatokon belül
felbukkan a kút tetejénél. Így is történt. Az idős ember egyik kezével
lecsendesítette a himbálózó vödör mozgását, majd a kút peremére emelte. A
vödör megnyugodott, ő pedig leült a kis padra, s keresztet vetve imádkozni
kezdett. Reggeli imájában a fiú nem akarta megzavarni, aki ekkor már a
tornácon állt pizsamában. Csak amikor felemelkedett, szaladt oda hozzá,
mondván: „Jó reggelt, nagypapa, én is kérek a friss vízből!” „Ihatsz
belőle – válaszolta csendesen – de tudod, hogy előbb imádkozni szoktunk.”
A fiú leült, s imádkozni kezdett, pontosan úgy, ahogyan pár perce az
öregtől látta. Közben ő a bögrével merített a vízből, odaült a gyerek
mellé, s amikor az befejezte az imát, kezébe adta. Miközben ivott,
csendesen beszélni kezdett: „Az imádkozás olyan, mint amikor vizet húzunk
a kútból. Ha nem merítenénk belőle minden nap, a víz megromlana, s a kút
lassan meghalna. De ha naponként merítünk, állandóan friss, élő marad a
vize. Lelkünk mélyéről minden nap élő szó, megújuló érzés emelkedik
felfelé.” A fiú szívének mindhárom jólesett: a friss víz, a bölcs szó és a
reggeli ima. Majd az öreg is ivott.
Az evangéliumokban mindössze egy helyen találkozunk azzal, hogy Jézus
imádkozni tanítja tanítványait. Az éppen imádkozó Jézushoz így fordul
egyik követője: „Uram, taníts meg minket imádkozni!” (Lk 11,1). Ő pedig
elmondja nekik a Miatyánkot, amelyben arra bátorítja őket, hogy szólítsák
Istent Atyának és forduljanak bizalommal hozzá kéréseikkel. Ma mi is
Jézushoz fordulunk, hogy tanítson minket imádkozni. Bizonyára a Miatyánk
az az ima, amit a legtöbbször elmondunk egyénileg vagy közösségi
szertartásaink során, de emellett számos imádság létezik, amelyeket
különféle élethelyzeteinkben imádkozhatunk.
A Jézus által tanított imában nem „Atyámnak” szólítom Istent, hanem
„Atyánknak,” még akkor is, ha egyedül végzem ezt az imát. Ez a
szóhasználat elgondolkoztat minket: mi a viszonya a magánimádságnak és a
közösségi imának? Ezt az imát Jézus tanította, s bizonyára nem véletlen,
hogy ebben a formában tanította. A sajátos szóhasználat arra enged
következtetni, hogy az imádságot a közösség tagjaként, részeként végzem.
Igaz ez a Miatyánkra és minden más imára is. Ha egyedül, egymagam
imádkozom, akkor is tagja vagyok, tagja maradok annak a közösségnek, amely
számára meghatározó az istendicséret. Ez nem jelenti azt, hogy az Egyház
nem értékeli kellőképpen a magánimádságot, mint az ember közvetlen
kapcsolatát Istennel, de a közösségi imádság egy magasabb rendű
imaformának tekinthető, főként akkor, ha az a liturgikus ünneplés
keretében történik (az Egyház által jóváhagyott szabályok szerint).
A személyes, egyénileg végzett ima fontosságát különösen is hangsúlyoznunk
kell egy olyan világban, amely Istent személytelenné teszi és áthelyezi
egy emberektől független dimenzióba. Valójában azonban Isten nem számunkra
elérhetetlen távolságban létezik, hanem kapcsolatot teremt velünk, s mi az
ő megszólítására felelünk, amikor imádkozunk.
Az imádkozás egyik formája a kérő ima. A Miatyánk is tulajdonképpen ebbe a
csoportba tartozik, hiszen kéréseket fogalmaz meg, a Máté szerinti
változat hét (vö. Mt 6,9-13), Lukács szerinti pedig öt (vö. Lk 11,2-4)
kérést. Minden kérő ima Isten imádásából fakad, s ebben az értelemben
egyben Isten dicsőítése is. A kérő imában úgy fordulunk Istenhez, hogy
egyúttal elismerjük nagyságát és hatalmát, és kifejezzük bizalmunkat, hogy
teljesíteni fogja mindazt, ami lelkünk javára szolgál. Egyesek – helytelen
módon – kifejezetten elutasítják a kérő ima minden formáját, mert úgy
vélik, hogy ezáltal az ember át akarja venni Istentől az irányítást és
bizonyos dolgokat, lelki javakat akar a maga számára biztosítani, mintha
Isten nem tudná, hogy mire van szüksége az embernek. A kérő imában azonban
nem mi mozgatjuk az Istent. Nem mi határozzuk meg, hogy mi jó az üdvösség
szempontjából. Isten az Úr, akinek jogában áll bármit megadni. Kérhetünk
mi bármit. Ha akarja többet, ha úgy tetszik neki, kevesebbet ad, mint amit
kérünk. Láthatjuk tehát, hogy a kérő ima az Istenben való élő hit
kifejezése. Egy olyan istenhit, amely nem kíván élni az Istenhez fordulás
lehetőségével és nem fogadja el az ily módon kapott ajándékokat,
személytelenné, lélektelenné válik. Hallgassunk Jézus biztatására, és
forduljunk Istenhez bátran kéréseinkkel! Isten őszinte imádságot vár
tőlünk.
© Horváth István Sándor
 
Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! Te egykor teljesítetted tanítványaid kérését és
imádkozni tanítottad őket. Most mi is azt kérjük tőled, hogy taníts minket
imádkozni, taníts bennünket a helyes imára! Az életszentség és az üdvösség
elnyerésének biztos eszköze a szüntelen imádkozás. Te nem üres szavakat
kívánsz tőlünk, hanem figyelmes elmét, odaadó akaratot és megtisztult
szívet. Tisztítsd meg gondolatainkat és érzéseinket az imádság által! Add,
hogy újjászülessünk a szüntelen imádság által! Add, hogy hitünkben
növekedjünk az imádság segítségével! Add, hogy megtaláljuk az imádságban a
mennyei Atyához vezető utat! Hiszek, Uram, erősítsd bennünk a hitet!
http://www.evangelium365.hu/