Megpillantalak, mint kívánatos kamasz lányt, s látom a bottal botorkáló, műfogsoros, öreg nénit, akit a romboló idő formál majd belőled – és mindkettőt szeretem. Így lát a szívem.
Kapcsolataink azért nem tartósak, mert nem a szívünkkel látunk. Mert látunk az eszünkkel, az érzéseinkkel és a szenvedélyeinkkel. Látunk a vágyainkkal, az ösztöneinkkel és a szemünkkel. Látunk az ujjunk hegyével és a nemi szervünkkel. Erre mind szükség van.
Sokféle szemünk van, biztos tapasztaltad, de ezek a nézések hamar elmúlnak. Az eszem arra kíváncsi, hogy ki tudok-e jönni veled, s egyeztetni tudjuk-e az érdekeinket. A vágyam azt kérdi, hogy jó lesz-e veled. Az érzékeim azt tapogatják, hogy milyen a lényed, a tested sugárzása. A nemi szervemmel azt látom, hogy kívánlak-e.
Mindegyik szemem jól lát – a maga optikája szerint -, de ha csak egy kicsit is távolodsz tőlem, máris másképp tűnsz fel előttem. Nem vágyódom rád, nem kívánlak már. Nem azt gondolom, amit te – másképp látlak egészen. Mások lettek az érdekeim. Megváltozott a szemléletem.
Megöregedtél – és hol van már az ölelések öröme? Elmúltak. Minden változik: a testünk, a világfelfogásunk, az érzéseink. Megöregszünk, megkopunk, elfáradunk. Bölcsebbek vagy butábbak leszünk. Egyetlen valami nem változik: a szív optikája.
Ha a szívemmel láttalak meg, akkor nagyon messze láttam benned és nagyon magasra. Olyasmit vettem észre, amin nem fogott az évek múlása. Ugye tudod, hogy csak így lehet tartós egy párkapcsolat? Ha a szívünkkel látjuk egymást. Nem elég, hogy “szeretlek”.
Minden szememmel tudtalak szeretni. Az érzéseimmel, érzékeimmel és az eszemmel is. Nem elég. Az is kell, hogy SZERESSELEK. Így, nagybetűvel. Ritka manapság. Nagyon ritka.
Kommentáld!