Miért kiabálunk amikor dühösek vagyunk?
Egy szent tanító a Gangesz partján készült a rituális fürdőjére, amikor
a közelben egy család tagjait hallotta dühösen kiabálni egymással.
Mosolyogva a tanítványaihoz fordult és megkérdezte:
- Miért kiabálnak az emberek, amikor dühösek?
A tanítványok elgondolkodtak, s az egyikük így szólt:
- Amikor elvesztjük az önuralmunkat, kiabálunk.
- De miért kell kiabálni, amikor az, akihez beszélsz ott áll melletted?
Halkan is elmondhatnád neki azt, amit akarsz - mondta a tanító.
A tanítványok nem találták a választ, s a szent a következő magyarázatot adta:
- Amikor az emberek haragszanak egymásra, a szívük eltávolodik
egymástól. A távolság miatt kiabálniuk kell ahhoz, hogy hallják egymást.
Minél dühösebbek, annál jobban kiabálnak, mert annál nagyobb a
távolság.
Amikor két ember megszereti egymást, nem kiabálnak, hanem kedvesen,
lágyan beszélnek, mert a szívük nagyon közel áll egymáshoz, nincs köztük
távolság. Amikor még jobban szeretik egymást, annyira egy helyen van a
szívük, hogy már halkan sem kell megszólalniuk, megértik egymást már
abból is, hogy csak egymásra néznek. Ilyen közel állunk egymáshoz,
amikor szeretet van.
A tanítványaira nézett, és így folytatta:
- Amikor vitatkoztok, ne hagyjátok, hogy a szívetek eltávolodjon. Ne
mondjatok olyan szavakat, amelyek eltávolítanak benneteket egymástól,
mert különben eljön az a nap, hogy olyan nagy lesz a távolság, hogy nem
találjátok meg a visszavezető utat.
Kommentáld!