szeptember 2.
KAPCSOLAT AZ ÚRRAL
"Ímé, mily jó és
mily gyönyörûséges, amikor együtt lakoznak az atyafiak." Zsoltár
133,1
Hogy milyen bõséges az áldás, azt láthatjuk, amikor Jézus az öt
kenyeret megáldja, és ötezer ember lakik jól belõle. Az áldás mindig annyit
jelent, hogy a kicsibõl óriási lesz. Péter egyetlen prédikációjára háromezer
ember tér meg. Ez áldás! Nem ahhoz mérten jön az áldás, amim van vagy amit
tudok. Mérték nélkül jön. Le-szel-e az az ember, aki várja az áldást? Amikor a
református templomokat nézem az országban, arra gondolok: ezeknek az embereknek
volt hitük. Isten mértéke sokkal nagyobb és elképzelhetetlenebb. Várod-e az
áldást az õ mértéke szerint? Sokszor olyan beszûkült a hívõ ember látóköre, hogy
keveset mer várni. Az áldás, az Úrral való kapcsolat másik komoly feltétele:
"Ímé, mily jó és mily gyönyörûséges, amikor együtt lakoznak az atyafiak!" Amikor
az övéi szeretetben tudnak együtt lenni, imádkozni, szolgálni. Ha ez nincs meg,
az alapfeltétel hiányzik. Isten nem gyö-nyörködhet bennünk, és nem küldhet
áldást. Vajon nincs-e olyan dolog az életünkben, amivel akadályozzuk Isten
áldását? Isten beáradó szeretete az áldásban válik kiáradó szeretetté. Hiába
imádkozunk áldásért, ha nem engedjük beáradni testvéri közösségünkbe, az
együttélésünkbe. Vigyázz, nehogy a jogaiddal, kritikáddal, a hibakeresõ
szemeddel akadályozd az áldást! Komolyan döntsük el, hogy egészen akarom adni
magam. Mindenben engedni kívánok, hogy ez a kicsi életem hordozhassa az áldást.
Félreteszek mindent, ami az áldás elnyerésében akadályoz. Jákób-féle ember
kívánok lenni, aki fölött ott van ez a mondat: "Jákóbot
szerettem."
Isten áldása legyen az áhitatok olvasóin!
Kommentáld!