Minden ami körül vesz

Hőség Árvai Attila.

10 éve | Szántó Imréné Mária | 0 hozzászólás

Ilyenkor még a létezés is megfájdul A tested forrón, hevülten feljajdul Nem tudod, hová bújj a forró napsütésben Mindened felhevült, a rettentő hőségben Oly nagyon vártad már, ez égető nyarat De most, hogy benne vagy, fúrja az oldalad Szikráznak a rétek, gyúlnak a háztetők Hozott nagy hőséget, forrót és rekkenőt… Szikrázik a világ, nem tudod hová bújj Pedig bújnál gyorsan, nehogy végül meggyúlj Szereted a napot, de ez már sok belőle Jut a rétre, házra, a kövér legelőkre… Boldogan emlékszel, a régmúlt szép nyarakra De azok nem égettek lyukat a tavakra Mára ez is más lett, mint maga az életed Halványan pislákol, ködbe vész végzeted Minden megváltozott, az élet is csak rohan Néha még szemléled, a kék eget boldogan De szíved sokat szenved, érzem itt legbelül Boldogságra vágyik, mindig, s végtelenül Sorsod is olyan lett, mint az égető nyár Folyton csak álmodik, fénylő csodára vár Bár most még meleg van, s a remény is megmaradt De néha csak könnyezel, s nem érzed jól magad Sokszor magányos vagy, mint a szikrázó napsütés Néha megérzed majd, a tavaszi zsendülést Néha arra gondolsz, tán egyszer boldog leszel Én mondom, az leszel… hidd el, bármit teszel… Árvai Attila© 2012-08-02

Címkék: vers.