A vidám kislány, a rugózó aranyfürtjeivel, majdnem öt éves volt. Miután anyukájával várakozott a pénztárnál a sorban, megpillantott egy sziporkázó gyöngyökből álló nyakláncot egy rózsaszínű, áttetsző dobozban. „Oh, Anyukám, megkaphatom? Légy szíves, Anyuci, légy szíves!” Az édesanya gyorsan megnézte a doboz alját, és visszapillantott a kislány könyörgő, kék szemeire. „Egy dollár huszonöt cent; azaz majdnem két dollár. Ha tényleg szeretnéd ezt a gyöngysort, kigondolok egy kis extra házimunkát neked, és észre sem veszed milyen gyorsan kigyűjtesz majd annyi pénzt, hogy te magad megveheted azt.” Jenny ahogy hazaért, azonnal kiürítette a malackaperselyét és pont 17 pennyt számolt össze. Vacsora után több munkát elvégzett, mint amit kiosztottak neki, és átment a szomszédhoz, James asszonyhoz, és megkérdezte, hogy szedhetne- e pitypangot (gyermekláncfüvet) tíz centért. Végül elegendő pénze lett, hogy megvegye a nyakláncot.

Jenny szerette a gyöngysorát. Úgy érezte, hogy öltözteti őt, és felnőttnek érezte magát tőle. Mindenhova viselte azt, még az óvodába is, és azzal is aludt. Csak akkor tette le, ha uszodába ment, vagy ha habos fürdőt vett. Édesanyja azt mondta, hogy ha vizes lesz a nyaklánc, bezöldítheti a nyakát.

Jennynek egy szerető apukája volt, és minden este, amikor Jenny készen állt a lefekvésre, apukája bármivel foglalkozott is éppen, abbahagyta, és felment a kislánya szobácskájába, hogy felolvasson neki egy történetet. Egyik este, amikor befejezte a történetet, megkérdezte Jennyt: „Szeretsz?” „Oh igen, apuci! Tudod, hogy szeretlek” válaszolta Jenny. „Akkor add nekem a gyöngyeidet.” „Oh apuci! Ne a GYÖNGYEIMET! Megkaphatod hercegnőt…a fehér lovat a gyűjteményemből, azt amelyiknek rózsaszínű farka van, emlékszel apuci? Amelyiket tőled kaptam, a kedvencem…” mondta Jenny. „Rendben, Édesem. Apuci szeret, aludj jól” mondta, és megpuszilta az arcocskáját. Körülbelül egy héttel később, az esti olvasás után, Jenny apukája ISMÉT megkérdezte: „Szeretsz?” „Apuci, ne a gyöngyeimet, hanem megkaphatod a babámat, a legújabbat. Olyan gyönyörű, és megkaphatod mellé a sárga takarót is, amelyik illik a pizsamájához” mondta Jenny. „Rendben, aludj jól kicsikém, apuka szeret.” És mint mindig, gyengéden megpuszilta az arcát. Néhány estével később, amikor apuka belépett a szobába, Jenny az ágyán ült Indián stílusban, keresztbe tett lábakkal. Ahogy közelebb ment, észrevette, hogy remeg az ajka, és egy csendes könnycsepp gördül le az arcocskáján. „Mi a baj, Jenny? Mi a baj?” kérdezte. Jenny nem válaszolt semmit, hanem felemelte kis kezét az apukája felé, és amikor kitárta, benne volt a gyöngy-nyaklánca. Egy kis remegéssel a hangjában, VÉGÜL EZT MONDTA: TESSÉK APUCI, NEKED ADOM.” Jenny kedves apukája, KÖNNYEKKEL A SZEMÉBEN, kinyúlt az egyik kezével, hogy elvegye az olcsó, filléres nyakláncot, és a másik kezével benyúlt a zsebébe és kivett egy kék bársonyos dobozkát, benne egy igazgyöngyből álló fűzérrel, és odaadta Jennynek. Mindvégig nála volt az. Csak arra várt, hogy bízzon benne Jenny, és szeresse őt annyira, hogy kész legyen feladni a filléres dolgot, hogy adhasson neki egy valódi kincset.