Egy ifjú vallomása a számítógép függőságről..

Az Ige azt mondja: Egyél mézet megelégedéssel, amyennyi jól esik, de túl sokat ne egyél, nehogy kihányjad azt.
Vagyis a jóból is megárt a sok.

Én ezt saját magamon tapasztaltam, amikor az egyetemi éveim alatt egy félévet többnyire a számítógép elött töltöttem. Nem olyan dolgokkal, amelyek egyébként elítélendőek- ezek többnyire fejlesztő játékok voltak, főleg fizikai törvényszerűségeken alapultak -, de odáig fajult a dolog, hogy néha azt vettem észre, hogy az egész éjszakát a gép elött töltöttem, és a nap első sugarai sokszor ébren találtak, jelezve, ideje lesz előadásra mennem.
Néhány hét allatt olyan mértékű szellemi, lelki, fizikai mélypontra kerültem, hogy én, aki egyébként a teljes 5 évet évfolyam elsőként végeztem el, igencsak visszavetett a teljesítőképességemben.

Ez - akkor még nem voltam képes belátni, de ma már igen, hogy nem vagyok már ennek a rabja - függőség.
A függőség pedig azt jelenti, hogy az ember meg van fosztva attól a szabad akaratától, hogy ha akarnám, akkor ne azzal töltsem az időmet, amivel egyébként töltöm. Ez egy megkötözöttség, megrögzöttség, és téves az a gondolkodás, hogy azt hisszük, hogy tudunk parancsolni az akaratunknak és ha akarnánk, bármikor abba tudnánk hagyni. Ez nem ilyen egyszerű.
Ezek a dolgok, amelyekről ebben a cikkben is szó volt, kikapcsolják az ember realitásérzékét.
A szervezet alapvető szükségigényeire az ember nem reagál.......nem eszik, nem iszik, nem alszik.....és ezeknek komoly következményei lesznek.

Mivel keresztény emberként tudom, hogy az ember akaratában sok esetben pontosan az ember akarata számít legkevésbé, ezért ezek a dolgok mértéktelenül veszélyesek tudnak lenni. Amennyiben az ember nem születik újjá, nem öltözi fel Jézus Krisztus természetét, óhatatlanul a gonosz erők akaratának van kitéve és észrevétlenül a hálózat és a játékok - és sok más -rabjává válik.

És hogy ennek mi lehet a vége? Amit most írok, az egy kivételes eset, de ettől függetlenül nagyon "tanulságos".
Néhány évvel ezelött azt a hírt olvastam, hogy egy fiatal házaspárnak, - akik mindketten a számítógép rabságában éltek - született egy gyermekük. De a gyerekre idő kell, nem is kevés. A gyerek sokat sírt....éhes is volt, meg talán félt is, szüksége lett volna a szüleinek a megnyugtató közelségére, de nekik erre nem volt idejük, ezért bezárták egy másik szobába és hagyták, hadd sírjon. Aztán egyszer már nem sírt tovább.....éhen halt.

" És mivelhogy a gonoszság megsokasodik, a szeretet sokakban meghidegül."
Máté 24:12.

Nem egy idegenről volt szó, hanem a saját gyerekükről. És azt is el tudom képzelni, hogyha ezekkel a fiatalokkal elbeszélgetnénk, nem biztos hogy olyanoknak tűnnének, akik ilyenre egyébként képesek lennének. Egyszerűen bekerültek a sötétség erőinek a rabságába, és nem tudtak ebből megszabadulni. Minden más lényegtelenné vált.

Néhány hónappal ezelött a kocsim szervízben volt, ezért a tömegközlekedést vettem igénybe.
Valami olyannal szembesültem, amire nem számítottam. Kb. 15 évvel ezelött utaztam utoljára metron, de a mostani tapasztalataim megdöbentőek voltak. Az emberek 80%-a - korosztálytól függetlenül - az okostelefonját babrálta. Úgy hozták-vitték ezt a tárgyat, mint valami megkülönböztetett kincset. A mobiltelefon nem rossz dolog, mégis, valami hihetetlen rossz irányba vitte el az embereket. A gépek felértékelődtek az ember életében, miközben embertársaink és a velük való kapcsolat alulértékelődött.

Okozhat-e az okostelefon függőséget? Szerintem igen, hiszen ezt láttam.
De ha valakinek ez túlzásnak tünne, könnyen kiderítheti, van -e ilyen függősége vagy nincs.
Le kell tenni 24 órára a telefont...majd egy nap múlva megnézni, vannak- e elvonási tünetek.
Van- e még szabad választása az embernek arra, hogy ezt a kütyüt mindenfajta tünet nélkül mellőzni tudja. Na persze orvosoknak, és vezérigazgatóknak nem ajánlom, de talán itt nem mindenki esik bele ebbe a kategóriába.

Az emberek a technika vívmányainak köszönhetően már észre sem veszik, hogy nem mi irányítjuk a gépeket, hanem ők minket. Nem mi változtatjuk őket, hanem ők minket.
Csoda, hogy az emberi kapcsolatok - még családon belül is - válságba kerülnek?