2012. augusztus 5. – Évközi 18. vasárnap

Abban az időben: Amikor a nép nem találta Jézust, sem a tanítványait,
bárkába szálltak, és elmentek Kafarnaumba, hogy megkeressék Jézust. Amikor
a tó túlsó partján megtalálták, megkérdezték tőle: „Mester, mikor jöttél
ide?”
„Bizony, bizony, mondom nektek – felelte Jézus –, nem azért kerestetek,
mert csodajeleket láttatok, hanem mert ettetek a kenyérből és jóllaktatok.
Ne olyan eledelért fáradozzatok, amely megromlik, hanem olyanért, amely
megmarad az örök életre. Ezt az Emberfia adja nektek – őt ugyanis az Atya
igazolta.”
Erre megkérdezték tőle: „Mit tegyünk, hogy Istennek tetsző dolgot
cselekedjünk?” „Istennek az tetszik – válaszolta Jézus –, ha hisztek
abban, akit küldött.”
De ők így folytatták: „Hát te milyen csodajelet teszel, hogy lássuk és
higgyünk neked? Mit tudsz tenni? Atyáink mannát ettek a pusztában, amint
az Írás mondja: Égi kenyeret adott nekik enni.”
Jézus erre így szólt: „Bizony, bizony, mondom nektek: Nem Mózes adott
nektek kenyeret az égből, hanem Atyám adja nektek az igazi égi kenyeret.
Mert az az Isten kenyere, aki alászállt az égből, és aki életet ad a
világnak.”
Erre így szóltak hozzá: „Urunk, add nekünk mindig ezt a kenyeret!”
„Én vagyok az élet kenyere – felelte Jézus. – Aki hozzám jön, többé nem
éhezik, és aki bennem hisz, soha nem szomjazik.”
Jn 6,24-35
Elmélkedés:

Az élet kenyere
Az elmúlt vasárnap a csodálatos kenyérszaporítás elbeszélését olvastuk az
evangéliumban. A csoda folytatásaként Jézus beszédet mond az Élő
Kenyérről, amelyet ő ad az embereknek. Ennek első részletét halottuk a mai
evangéliumban.

Érdemes odafigyelnünk arra a mozzanatra, hogy olyan emberek keresik
Jézust, akik ettek az általa megszaporított kenyérből, azaz részesei
voltak a csodának. Talán újabb kenyér-csodát vártak? Vagy esetleg annak
szavait, tanítását akarták hallgatni, aki a csodát tette? Vagy
megsejtették a csoda mélyebb jelentését? Nem tudhatjuk. Az viszont igaz,
hogy a kenyérből való evés felkeltette bennük a vágyat, hogy Jézust
keressék és jobban megismerjék. Ugyanezt Jézus oldaláról úgy
fogalmazhatjuk meg, hogy olyan embereknek beszél az általa adott élő
kenyérről, akik jelen voltak a kenyérszaporításkor. Nekik tehát már van
ismeretük arról, hogy Jézus kenyeret tud adni akár sok ezer ember számára
is, így ők könnyebben megérthetik azt, hogy miként adja az örök élet
kenyerét, saját testét a kenyérben táplálékul az embereknek. A kenyérről
szóló emberi tapasztalat és a kenyérről szóló isteni tanítás így
kapcsolódik össze. Akinek ugyanis nincs tapasztalata a kenyérről, az
aligha fogja megérteni a lelki kenyérről szóló tanítást. És hiába mondja
valaki azt, hogy értelmével felfogja a Krisztus által adott lelki táplálék
lényegét, ha ő maga nem táplálkozik abból.

Beszédében Jézus a következő kijelentést teszi: „Ne olyan eledelért
fáradozzatok, amely megromlik, hanem olyanért, amely megmarad az örök
életre. Ezt az Emberfia adja nektek” (Jn 6,27). Egyértelmű, hogy Jézus itt
már nap az előzi napon tett csodájáról, a földi kenyérről beszél, hanem
arról a kenyérről, amit az utolsó vacsorán ad majd apostolainak, s amelyet
ezen utolsó vacsora és az Úr keresztáldozata és feltámadása emlékére az
egyház minden szentmisében ünnepel, azaz az Oltáriszentségről. Az
eucharisztikus kenyér három jellegzetességét ismerjük meg e szavakból.
Elsőként azt, hogy nem romlandó. A földi kenyér egy idő után megromolhat,
ha nem fogyasztják el. A helytelen tárolás miatt megszárad,
megpenészesedik, ehetetlenné, élvezhetetlenné válik. Krisztus kenyere nem
romlandó, és ezt lelki értelemben kell vennünk. Mindig rendelkezésünkre
áll, mindig fogyasztható, mindig magunkhoz vehető. Krisztus jelen van az
átváltoztatott kenyérben és jelenléte nem időleges. A második lényeges
dolog, hogy Krisztus kenyere az örök élet tápláléka. A földi kenyeret
azért fogyasztjuk, hogy testünket tápláljuk, ne haljunk éhen, hanem életbe
maradjunk. Az Oltáriszentség viszont nem földi életben maradásunkat
szolgálja, hanem az örök életet jelenti számunkra. Ha Krisztus testével
táplálkozunk, eljuthatunk az örök életre. A harmadik fontos jellemző pedig
az, hogy ezért nem kell fáradoznunk, hanem Krisztus adja nekünk. A földi
kenyérért az ember dolgozik, fáradozik. Régen az emberek maguk végezték a
vetés, az aratást, az őrlést és a kenyér sütését is, s ezért jól tudták,
hogy mennyit kell fáradni azért, hogy kenyér kerüljön az asztalra. Ma már
ezeket a munkákat nem magunk végezzük, könnyen leemeljük a friss kenyeret
a boltok polcairól. Közvetve viszont mégis meg kell dolgoznunk a kenyérét,
hiszen a munkánkkal keressük meg azt a pénzt, amin meg tudjuk vásárolni a
kenyeret. Az örök élet kenyerét ezzel szemben az Úr adja nekünk,
ajándékként. Cserébe nem kétkezi munkánkat kéri, hanem életünk áldozatát.

A következő vasárnapokon Jézus beszéde folytatásaként újabb dolgokat
tudunk majd meg az általa adott kenyérről, ezért most ne szaladjunk elébe
a tanításnak. Befejezésként csupán azt a gondolatot vigyük haza, hogy hit
nélkül nem érthetjük meg Jézus szavait és azt sem fogjuk értékelni, hogy
milyen nagy ajándékot kapunk tőle az Oltáriszentségben.
Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! Te mindig meghallgatsz minket, bár emberi szavaink
nélkül is tudod, hogy mire van szükségünk lelki fejlődésünkhöz. Hittel és
bizalommal fordulunk hozzád, és kérünk, hogy adj meg nekünk mindent, a mi
üdvösségünkre szolgál! Köszönettel és hálával tartozunk neked azért, mert
gondunkat viseled és segítesz minket, hogy eljussunk az üdvösség re.
Szeretnénk, ha tanításod j ó talajra hullna a szívünkben! Add, hogy mindig
nyitott szívvel hallgassunk téged és tanításodat életre váltsuk! Segíts
minket, hogy az evangéliumhoz méltóan éljünk!
_______________________________________________
Horváth István Sándor:
Evangelium@lista.hcbc.hu