.A magyar vér oly nagy értéke Európának és a
szabadságnak, hogy óvnunk kell minden cseppjét. A legázolt, bilincsbe
vert Magyarország többet tett a szabadságért és igazságért, mint bármely
nép a világon. (...) Csak úgy maradhatunk hívek Magyarországhoz, ha
soha és sehol el nem áruljuk azt, amiért a magyar harcosok életüket
adták, és soha, sehol, még közvetve sem igazoljuk a gyilkosokat" - írja A
magyarok vére című írásában Camus.
,,1956. október 23-a örökre be van jegyezve a szabad emberek, a szabad
népek krónikáiba. A bátorság, az öntudat, a diadal napja volt" -
méltatta 1960.október 23-án J. F. Kennedy, Amerika elnöke, a magyar
56-os forradalmat.
1956-ban a forradalom és szabadságharcban a barikádnak csak két oldala volt.
Az egyik oldalon a nemzet küzdött a szabadságáért, a másik oldalon azok
voltak, akik saját hatalmuk biztosítása érdekében idegen megszállókat
hívtak a magyar nemzet ellen segítségül, akikből a megszállók hű
kiszolgálói lettek évtizedeken keresztül.
Vajon hányan tudják kicsiny hazánkban, hogy kikért és miért szólalnak
meg a keresztény világban mindenütt, minden délben a harangok? Saját
hazánk fiai tudják-e, hogy magyar hősökért, az 1456-os nándorfehérvári
győzelem örök emlékére, amikor Hunyadi János hős végvári katonáival
megállította az Európára törő török hadakat. Tudatosult-e a fél
évezreddel későbbi nemzedékekben, - akiknek fejébe, szívébe lelkébe
megpróbáltak 60 esztendő óta folyamatosan bűntudatot táplálni idegen
érdekek szolgálatába szegődött vezetői - hogy Európa szívében a magyar
nép évszázadokon át védőbástya volt, hogy a maga szabadságküzdelmeivel
Európa szabadságát is védte. Mégis, amikor ez a kis nemzet a maga
szabadságküzdelmeit vívta, a világ bár elismerte, mindig magára hagyta.
Így volt ez 1956-ban is, amikor a magyar nemzet szabadságharcát vívta a
szovjet megszállók és kiszolgálóik ellen. Miközben a nyugati világ
bennünket kitartásra bíztatott, Amerika elnöke, Eisenhower a szovjet
vezetők tudomására hozta, hogy szabadkezet kapnak a magyar szabadságharc
leverésében. Szolgalelkű politikusainknak nem ártana erre is emlékezni.
Mi történt 1956.október 23-án?
A vidéki egyetemeken már napokkal korábban tanácskozások, viták
zajlottak. A hallgatók megfogalmazták követeléseiket, és az egyetemek
küldöttei 22-én a Műszaki Egyetemen éjszakába nyúló vita után egységes
szövegbe foglalták a 14 ill. 16 pontot. Elhatározták a 23-i -lengyelek
melletti- tüntetést, miközben a Műszaki Egyetem épületet körbe zárták az
ávósok.
1956. október 23-a valóban a bátorság, az öntudat, a diadal napja volt.
1956 október 23-án az MDP hivatalos lapja, a Szabad Nép ,,Új tavaszi
seregszemle" című vezércikkében üdvözölte az ifjúság követeléseit.
Megjelent Gomulka beszéde teljes terjedelemben, és közölték az
Írószövetség felhívását is, melyből kitűnt, hogy az írók a lengyel
változásokkal egyetértenek, de a tüntetést nem helyeslik.
Reggel érkezett haza Jugoszláviából a magyar párt és kormányküldöttség,
és azon nyomban üléseztek is. Az ÁVH, a párthadsereg megszervezte a Fő
utcai börtön és a Rádió védelmét. A hatalom bizonytalanná vált, hol
engedélyezte, hol betiltotta a tüntetést.
Nagy Imre és barátai Losonczy Géza lakásán tanácskoztak a válságos
helyzetről. Új vezetést tartottak szükségesnek Nagy Imre miniszterelnöki
vezetésével. Talán legérdekesebb momentuma ennek a tanácskozásnak az,
hogy Nagy Imre ellenezte a tüntetést.
Október 23-án a fővárosban három jelentős helyszín köré csoportosultak a
történések, amelyek gyakorlatilag közel hasonló időpontban zajlanak.
Hol és hogyan zajlott a tüntetés
15 órakor indult a tüntetés a Petőfi-szobortól. A vidéki és fővárosi
egyetemekhez csatlakoznak a Zrínyi, Petőfi katonai akadémiák, valamint a
Kossuth Tüzér Tiszti Iskola hallgatói is. Az egyetemisták és tanáraik
Pesten a Petőfi-szobornál, a budaiak a Műszaki Egyetemnél gyülekeztek,
és indultak a Bem-szoborhoz. A diáksághoz csatlakoztak a teherautókon
érkező munkások is. A Petőfi-szobornál Sinkovits Imre tízezres tömeg
előtt szavalta el szívbe markolóan a Nemzeti dalt, és egy diák
felolvasta a 16 pontos követeléseket. Innen a Kossuth Lajos utca, Károly
körút (Tanács körút), Bajcsy-Zsilinszky út, Szent István körút, Margit
hídon át vezet a tüntetők útja a Bem-szoborhoz. Itt egyesültek a
Duna-parton vonuló tízezres budai diáksággal. Az egyetemisták szoros,
rendezett sorokban, kart karba fűzve vonultak, hogy provokátorok ne
furakodhassanak közéjük. Nemzeti, piros-fehér-zöld színű zászlókat
vittek, és hazafias dalokat énekeltek. A Bem-szobornál Veres Péter
felolvasta az írók kiáltványát, Bessenyei Ferenc szavalta el a Szózatot.
Végül Z. Herbert lengyel író üdvözölte a tüntetőket. Mivel igen rossz
volt a hangosítás, a diáksághoz csatlakozó hatalmas tömeg követelni
kezdte, hogy Nagy Imre beszéljen a Parlamentnél. Megszülettek az első
lyukas zászlók, amelyek azóta a bátorság és szabadságszeretet
szimbólumaivá váltak. A nemzeti érzés felülkerekedett a félelmen.
Bicskákkal vágták ki a gyűlölt Rákosi-címert a nemzeti zászlókból.
Megindult a hatalmas tömeg a Kossuth térre, ahová teherautókon érkeztek a
különböző gyárak munkásai is.17 és 18 óra között mintegy kétszázezres
tömeg gyűlt össze, és várta Nagy Imrét. A Parlamenthez vonuló tömegben
már hangosan szólt a forradalom majd szabadságharc leglényegesebb
követelése: ,,Ruszkik haza!"
A tüntetők egy része a Rádióhoz ment, hogy felolvassák a hírekben a
követeléseket, mások a Városligetbe indultak, a Sztálin-szoborhoz.
Jelszavakat skandáltak: ,,Vesszen Gerő! Vesszen Piros! Vesszen az ÁVO!"
Küldöttséget szerettek volna bejuttatni a Parlamentbe. Miután a téren
kioltották a világítást a sötétben csak a Parlament tetején égő vörös
csillag világított. A tömeg az aznapi Szabad Nép újságokat (Népszabadság
előd lapja) összecsavarta, fáklyákat gyújtott, és skandálni kezdték:
,,Oltsák el a csillagot, fogyasztja az áramot!" - mire el is oltották.
Nagy Imre csak ezt követően, 21 óra tájban érkezett, s miután szinte
kituszkolták a Parlament erkélyére, szerencsétlen beszédét ,,Elvtársak!"
megszólítással kezdte, mely a tömegből ellenszenvet váltott ki.
,,Nem vagyunk elvtársak!" Nagy Imre kénytelen volt ,,Magyarok!
Barátaim!"-ra változtatni a megszólítást. Nem sokkal a beszéd után
érkezett a hír, hogy a Rádiónál lövik a tüntetőket. A Parlamenttől,
akárcsak a Városligettől az emberek megindultak a Rádióhoz. A Ruszkik
haza! Nem vagyunk elvtársak, a kommunizmus vörös csillag jelképének
elutasítása, 56 alapkövetelményei voltak. Vagyis: szabadságot és
függetlenséget, magyar utat, demokráciát!
Így dőlt le a Sztálin szobor
A Dózsa György úton volt a hírhedt Sztálin téren a Sztálin-szobor. A
szobor felállítása előtt itt állt a híres Regnum Marianum templom, a
magyarok Nagyboldogasszonyának temploma. A templomot az 1919-es vörös
uralomtól való megszabadulás emlékére építették. A hatalmas
Sztálin-szoborba sajnos nagyon sok értékes magyar köztéri szobrot
beolvasztottak, egyértelműen azzal a szándékkal, hogy elpusztítsák a
nemzeti és keresztény értékeket. A monumentális talapzaton rövid
kabátban egyik kezét magasra tartva áll a szovjet diktátor.
Itt inkább a munkásság, és a környező lakosság gyülekezett, és a Bem
téri tüntetés folytatásaként a résztvevők egy része is ide jött. Itt is
egyre hatalmasabbá duzzadt a tömeg. Alkalmi szónokok szónokoltak, a
szovjetek távozása mellett már a gyűlölt zsarnokság szimbólumának, a
szobor ledöntésének gondolata is megfogalmazódott.
A szobor ledöntése nagyon nehezen sikerült, mivel a hatalmas csizmákat
vasbeton tartotta. Sok sikertelen próbálkozás után végül lángvágókkal
segítettek, majd vassodrony kötelekkel, teherautókkal húzták az akkori
nevén Gorkij, ma Városligeti fasor irányába. A szobor végül 21 óra 35
perc 32 másodperckor földet ért. A szobor egyik döntője így emlékszik
erre vissza:
,,Hatodszor is mentem, és hatodszor is ráraktam a kötelet. Mind a két
csizmája körbe volt vágva már. A szoborral csúszkáltam jobbra-balra, a
tömeg kiabált, már a tömeg féltett, hogy jövök a szoborral, mivel olyan
nagy volt a lengés. Az emberek már annyira bele voltak melegedve a
döntésbe.
Mikor leértem, az egyik ember azt mondja, hogy
,,Na fogadjunk, hogy most ez a szobor lejön érte!" - Volt egy orosz
órája, és letette a földre. Azt mondja: ,,Fogadjunk, hogy ezt föl fogja
venni most a szobor!" - Persze mi röhögtünk mindnyájan, hogy hát milyen
hülyeség. A szobor előtt lent van az óra. Húzzák a szobrot. Az, a
könyökbe hajtott jobb kezével ide-oda mozog. Végre megrogyik a jobb
lába, egyenesen dől le, és mintha nyúlna le az óráért. ...Az óra
megállt, mikor a szobor összetörte. Itt nincs hazugság. Mindenki, aki
ott volt, tudja, hogy ez a pontos idő." (Schwarcz Gusztáv, 56-ban 18
éves, sportoló).
21 óra, 35 perc, 32 másodpercet mutatott az óra, amikor a szobor ledőlt.
Ezt követően elszavalták a Nemzeti dalt, és az egybegyűlt tízezres tömeg
együtt ismételte az eskü szövegét:"Esküszünk, esküszünk, hogy rabok
tovább nem leszünk!"- majd elénekelték a Himnuszt. A csizmába pedig
kitűztek egy kivágott címerű, lyukas nemzetiszínű zászlót.
Ekkor jutott el a térre a hír, hogy a Rádiónál az ávósók lövik a népet,
és már áldozatok is vannak. Az emberek teherautókra kapaszkodva vagy
gyalog elindultak a Rádióhoz.
A hatalmas szobrot a Körút - Rákóczi út kereszteződésébe vonszolták,
ahol kalapácsokkal apró darabokra törték. Emléknek, mementóként vitték
haza, hogy a bátorság és szabadságszeretet legyőzi a zsarnokságot.
Az 50. évfordulóra, erre a helyre állította fel az MSZP-SZDSZ- kormány a
mi adónkból a vascsövekből készült éket, a Janus-arcú, kozmopolita
emlékművet, amely sokkal inkább a szabadságharcot leverőknek, mintsem a
forradalom diadalának állít emléket. A még élő szabadságharcosokat az
akasztófákra, és a munkásőrök V formátumú, támadó, felvonuló felállására
emlékezteti.
Hogyan zajlott a Rádió ostroma
A Rádió esetleges védelméről már a tüntetés megkezdése után fél 4-kor 30
felfegyverzett, könnyfakasztó gránátokkal ellátott ávós katonával
gondoskodtak. Ezt követő fél órán belül még két ÁVH-s századot is
kirendeltek a Rádió védelmére, mielőtt a tüntetők odaérnének. Kezdetben
260-280 ávós védte az épületet.
18 órát követően a Belügy gondoskodott a középületek védelméről, és
szinte az egész országban egy időben harckészültségbe helyezték az ÁVH
alakulatait, valamint a Néphadsereget is, de utóbbiakra nem mindenütt
számíthattak. A piliscsabai és aszódi gépesített ezredet riadóztatták és
a fővárosba rendelték.
20 óra tájt Gerő Ernő - miután Hruscsovval tárgyalt -, hírhedt beszédét
elmondta a rádióban. Sovinisztának, reakciósoknak, antiszemitáknak,
csőcseléknek bélyegezte a tüntetőket. Azóta is, ma is ismerősen
felhasznált jelszavak a hatalmon lévők részéről, a nemzetben, hazában
gondolkodókkal kapcsolatban. Gerő beszéde az egész országban
felháborodást keltett. Ezt követően Gerő a szovjet katonai beavatkozást
már sürgette.
A Kossuth téren gyülekezőkkel szinte azonos időben érkeztek az első
tüntetők a Rádió épülete elé. A diákok a követeléseiket szerették volna
megismertetni az egész országgal. Ez nem tetszett a Rádió vezetőinek.
Benke Valéria, a Rádió alelnöke intézkedett. Ők nem is érthettek egyet a
szovjet csapatok kivonásával és a nemzeti követelések ismertetésével.
Végül a diákküldöttséget beengedték, de csak néhány pont felolvasását
engedélyezték. Ezt a diákok a Rádió erkélyéről tudatták a tüntetőkkel,
akik ragaszkodtak az összes követelés felolvasásához. A közben
hatalmasra nőtt tömegből a diákok segítségére sietve - kb. 80 fő - újabb
küldöttség próbált benyomulni az épületbe. A bejutottak egyikét még az
előcsarnokban lelőtte az ÁVH-s őrség, mire a többiek kihátráltak. A
gyilkosság futótűzként terjedt a tömegben. A tüntetők a rácsokba
kapaszkodva próbáltak az épületbe bejutni. Néhányukat, akik az ablakon
keresztül próbáltak bemászni, az ávósok elfogtak. Először könnygázzal
próbálták szétoszlatni a tömeget, majd tüzet nyitottak rájuk. A
rádióadások ekkor már a Parlamentben működő rádióadóról történtek.
A Rádiónál az ávósok a tömegbe lőttek. Az ÁVH 19 óra 45 perc körül adta le az első riasztólövéseket az épületből a felkelőkre.
A Rádiót védő 260-280 ávós erősítésére 20 és 21 óra között újabb 300 főt
rendeltek ki, akiknek átmenetileg sikerült a tüntetőktől a Rádió
környékét megtisztítani, és az épületbe bejutni. Majd mentőautónak
álcázott gépkocsikban kíséreltek meg fegyvereket juttatni az épületbe,
amit a tömeg felfedezett.
Zólomy Lászlót - akit egy századdal a HM-ből rendelték a Rádióhoz - este
9-kor az a tény fogadta, hogy az ávós katonák láncba fejlődve,
civilekre lövöldözve tisztítják meg a Bródy Sándor utcát. A tüntetők
részéről fegyverhasználatot nem tapasztalt.
21 óra előtt a Bródy Sándor utcába érkezett még Solymosi János vezetésével Piliscsabáról egy lövész és egy harckocsi-zászlóalj.
A piliscsabai ezred tisztjei, miután bejutottak az épületbe,
fegyvertelenül kijöttek, és próbáltak a tömeggel szót érteni, de a
Rádióból tüzet nyitottak rájuk. (Nagy Imre beszéde szinte ezzel egy
időben hangzik el a Kossuth téren.)
Solymosi János az épület erkélyéhez támasztott létra tetején beszédet
akart intézni a tömeghez, hogy erőszak nélkül távozásra bírja.
N. J. ávós százados ezt úgy értelmezte, hogy a piliscsabaiak átállnak a
felkelőkhöz, ezért parancsot adott Solymosi ezredes lelövésére. A Rádió
egyik szélső ablakából az ávósok célbavették, de helyettesét, Szabó
századost találták el, aki belehalt a sérülésekbe.
A piliscsabaiak elvegyültek a tömegben, nem lőttek a tüntetőkre, sőt melléjük álltak, fegyvereik egy részét is odaadták.
A tüntetés spontán felkeléssé alakult. A tüntetők fegyvereket szereztek,
és a magyar nép felkelt a szovjet elnyomás és kiszolgálóik, az ávósok
uralma ellen.
A fővárosban a felkelők telefonközpontokat, nyomdákat vettek birtokba,
valamint behatoltak a fegyvergyártással foglalkozó üzemekbe, és
raktárakba. Megpróbálták elfoglalni a Szabad Nép székházat, ahol a
pártlap munkatársai üléseznek.
Debrecen
Ezen a napon a fővároson kívül Debrecenben történtek a legjelentősebb események.
A debreceni bölcsészhallgatók és fiatal tanáraik valamint a
középiskolások már délelőtt 11 órakor tüntettek, munkásokat győztek meg,
hogy csatlakozzanak hozzájuk. Délután 20-30 ezer ember tüntetett a BM
megyei főosztálya, az ÁVH előtt. Az ávósok a fegyvertelen tüntetőkre
vezényelték az első sortüzet. A magyar forradalom első halálos áldozatai
a debreceni Ács Zoltán, Ádám Mihály és Gorzsás András, harmincan pedig
megsebesültek. Ebből az is nyilvánvaló, hogy az első puskalövések még a
Rádió ostroma előtt, eldördültek Debrecenben este hat és hét óra között.
Ilyen egységes és fenséges talán még nem is volt ez a nemzet. A
fegyverrel küzdő fővárosi és vidéki felkelők mögött ott állt az egész
ország a hatalmon lévő törpe kisebbség kivételével.
Az 56-os forradalmat, akárcsak az 1848-ast, a magyar ifjúság vitte
győzelemre. Fiatal munkások, diákok, egyetemisták fogtak fegyvert, hogy
szembeszálljanak a szovjet megszállás és az ávósok uralma ellen, hogy
megvédjék a hazájukat.
A hatalmon lévők megpróbálták vérbe fojtani a felkelést
Október 23-án éjszaka Gerő Ernőék kérésére a hazánkban állomásozó
szovjet egységek bevonultak a fővárosba. A ,,segítség kérést" Hruscsov
írásban is kérte, amelyet visszadátumozott formában Hegedűs András írt
alá napokkal később.
A Szovjetuniót nem érte váratlanul a magyarországi felkelés. Az
esetleges lázadás leverésére ,,Iránytű" (Kompasz) néven hadműveleti terv
is készült. Ekkor hazánk területén öt szovjet hadosztály tartózkodott. A
szovjet hadtest-parancsnokság Székesfehérváron székelt, 12 magyar
városban csoportosították a főerőket. Malasenko már október 22-én
Budapestre érkezett. Szokolov marsall 21 órakor telefonutasítást adott a
szovjet csapatok Budapestre jövetelére.
22 órakor a szovjet csapatok elindultak Kecskemétről, Ceglédről,
Szolnokról, Székesfehérvárról, Sárbogárdról a magyar fővárosba, ahová
éjfél körül meg is érkeztek.
Azonnal megkezdődtek az összecsapások a felkelők, valamint az ávósok
segítségére jött szovjet csapatok között. Kétezerre becsülik a
fegyveresen harcolókat, a VIII. és IX. kerület ellenállását tartják a
legerősebbnek.
Október 23-án éjjel szovjet részről 6.000 katona, 290 harckocsi, 120
páncélozott szállító és harci jármű, 156 ágyú bevetésére került sor, ami
kevésnek bizonyult, ezért éjfélt követően további két hadosztály
átlépte a magyar határt Románia és Kárpátalja felől. Budapesten ezáltal
24-én már 20.000 szovjet katona került bevetésre.
A megszállókat kiszolgáló párt és kormányvezetés a késő éjszakai órákban
megalakította a Katonai Bizottságot, mely mindvégig a forradalom
leverésén munkálkodott. Tagjai: Apró Antal, Czinege Lajos, Fehér Lajos,
Földes László, Kovács István, Mező Imre, Münnich Ferenc, Piros László,
Bata István.
A 24-én riadóztatott 5 szovjet hadosztály létszáma: 31.500 fő,
felszereltségük 1.130 harckocsi és önjáró löveg, 615 tüzérségi löveg és
aknavető, 185 légvédelmi löveg, 380 páncélozott jármű, 3.930 gépkocsi.
Valamint riadókészültségbe helyezték a Különleges Hadtest vadászrepülő
és bombázóhadosztályt és a Kárpáti Katonai Körzet vadász és bombázó
hadosztályát. 159 vadászrepülő és 122 bombázó várt bevetési parancsra,
hogy a magyar felkelést mielőbb leverjék.
Mindez kevésnek bizonyult. Folyamatosan özönlött be hazánkba a szovjet haderő.
Az ávósok levezényelték az első sortüzeket. Statárium és kijárási tilalom volt.
November 4-ig a hazánkban tartózkodó 5 Hadosztályhoz, további 17
érkezett. Az RTL bécsi tudósítója szerint, a magyar szabadságharc
leverésében 200.000 szovjet katona, 4600 tank, és több száz harci és
szállító jármű vett részt. Ez nem egyezik a hivatalosan bevallott
szovjet adatokkal, azok lényegesen kevesebbet mutatnak ki, például a
rendteremtésben részt vevő katonák számát 60.000 fő körül határozzák
meg.
A forradalomból már október 24-én szabadságharc lett, mert hadüzenet nélkül, idegen hadsereg támadta meg hazánkat.
Nagy Imre csak október 28-án ismerte el a felkelés jogosságát, addig kormánya nyíltan szemben állt a felkelőkkel.
Orbán Éva
56-ot kutató közíró
Kommentáld!