(Máté 5:5)
Mi,
emberek átlátszó lények vagyunk. Nem is gondolnánk, mennyi minden
árulkodik a belsőnkről. A legnagyobb önuralommal bíró embert is, egyszer
csak cserben hagyja a szeme, az arca, vagy esetleg a keze. És ez nem
jó, mert emberek közé megbonthatatlan határokat húz…
A szelíd ember tehát tényleg indulatmentes ember. Pál apostol még mélyebben árnyalja ezt, amikor így ír: A szeretet türelmes, jóságos, nem irigykedik, nem viselkedik bántóan, nem gerjed haragra, nem rója fel a rosszat.
Az Isten ígéreteibe kapaszkodó ember itt ismeri fel azt, hogy ez nem
egy lehetetlen küldetés, hogy neki nem az örökölt játékszabályok szerint
kell élnie, hanem a felülről kínált és látott példát kell követnie. A
legszelídebbet. Aki istállóban született, akinek később sem volt fejét
hova lehajtania. Aki ezerszer megharagudhatott volna a tanítványaira.
Akinek komoly oka lett volna a türelmetlenségre. Aki azt mondta magáról,
hogy „én szelíd vagyok és alázatos szívű…”
Az
Isten Fia éppen a szelídségével hódította meg a szíveket. És az egész
földet. Így feszítette szét az embereket elválasztó határokat. Mert az
Atya senkiről sem mondott le, sőt a földről sem. Ő teremtette, Fiát
leküldte, a gyülekezetet a földön építette. A jeladás tehát megtörtént.
És itt van a Golgota földje, ahol a legszelídebb meghalt és innen
kiindulva nyer új értelmet a föld és a földi élet.
(Lovász Krisztián)
Kapcsolódó hírek:
Ma olvastam. Móz 13,17-22.
Szenes Andrea 10 miliós jogdíjat kap
Napi evangélium