Mindennapok .

A ládika

11 éve | [Törölt felhasználó] | 0 hozzászólás

A Vándor egy kicsit eltűnődött azokon a dolgokon, amiket eddig megtudhatott a Tükörtől és a Könyvtől. Minden meseszerű volt, mintha egy egészen más világba csöppent volna. Itt állt ebben a fáklyák lángja által megvilágított teremben és a következő feladatához, próbatételéhez készülődött. Már tudta, hogy a Láda is az övé, mely bizonyosan új meglepetéseket tartogat majd a számára. Megpróbálta a tetejét felnyitni, de nem sikerült. Meglepődött, aztán eszébe jutottak a Könyv szavai, hogy csakis a szívén át sikerülhet ez neki. Egy lépésnyit hátralépett, behunyta a szemét. Csönd volt. Mélységes csönd. Kezét lassan előrenyújtotta, hogy megérinthesse a ládát. Maga elé idézte csukott szemein keresztül azt a képet, amit így érzékelt. Szinte elevenen látott mindent. A fának az erezetét, a vaspántok szegecseit, a zárszerkezetet, a láda nagyságát. Megérezte azt is, hogy valóban hozzá tartozik, mintha mindig is az övé lett volna. Abban a pillanatban, ahogy ez végigfutott rajta, a láda fedele egyszeriben felpattant. A Vándor érdeklődve lépett közelebb, hogy belepillanthasson. Amit akkor látott, az egy lassan előkúszó aranyos fényfolyam volt, ami szép lassan őt is körbeölelte. Jóleső érzéssel töltötte el ez a fényes ragyogás. Újra belepillantott a ládába, aminek az aljából a következő dolgok kerültek az asztalra: egy útiköpeny, egy bot, egy kisebb doboz, egy újabb levélke és egy kulcs. Méregette a tárgyakat, kíváncsi volt mindegyikre. Töprengett, vajon melyikkel is kezdje az ismerkedést. Aztán hirtelen egy kis enyhe fuvallatot érzékelt maga körül és ezt hallotta: „A szívedre, csakis a szívedre hallgass!” Körbenézett. Egy lelket sem látott sehol. Újra az asztalra emelte a szemét.......

2009.07.16.- 15.30.

Címkék: egy mese