Minden ami körül vesz

A favágó:Története

13 éve | [Törölt felhasználó] | 0 hozzászólás

Réges-régen élt egyszer egy öreg favágó a fiával.
Nagyon szegények voltak, de volt egy csodaszép, hófehér lovuk.
Mindennap elment a két férfi az erdőbe, tüzelőfát szedegettek,
majd fillérekért eladták a faluban.
A falu népe a fejét csóválta ezen.
„Öregapám” – mondogatták neki,
„miért nem adod el a lovadat?
A gróf egy vagyont ígért érte.
Úgy élhetnél a fiaddal, mint egy fejedelem.”
„Reménytelen ezekkel az emberekkel. Mindig ugyanazt fújják” –
gondolta az öreg magában.
„Ez a ló több, mint egy állat” – hangzott mindig a válasza.
„Ő a barátom. Mondjátok meg, hogy adhatnám el a barátomat?”
„Jól van” – felelték a falubeliek,
„de egyszer majd ellopja valaki a lovadat.
Akkor aztán sajnálhatod majd.”
És valóban: egy reggel nem volt ott a ló az istállójában.
Az öregember és a fia mindenütt keresték, de nem találták meg.
„Látod, nekünk volt igazunk!” – csúfolták a falubeliek.
„Valaki ellopta a lovadat.
Jobb lett volna, ha ránk hallgatsz, és megszerezted volna a pénzt,
amíg megvolt rá a lehetőséged.
A saját ostobaságod változtatta átokká azt,
ami áldásodra lehetett volna!”
Az öregember csöndesen így felelt:
„Hogy áldás-e vagy átok, nem tudom megítélni.
Csak annyit tudok, hogy a ló ma nincs az istállóban.”
Néhány nap múlva visszatért a ló – egy egész sereg vadlóval együtt.
A falu népe teljesen elképedt, és gratulált az öregnek a nem remélt „szerencséhez”.
„Mégiscsak neked volt igazad, öreg” – mondták.
„Nem kellett volna olyan elhamarkodottan ítélkeznünk.
Amit átoknak gondoltunk, áldásnak bizonyult.
Egy egész vagyont szerezhetsz ezekből a lovakból!”
Az öreg favágó értetlenül rázta a fejét:
’Hát már soha nem fogják föl ezek az emberek?’
- „Hogy áldás-e vagy átok, nem tudom megítélni.
Annyit tudok csak, hogy újra itt a lovam,
és tíz vadlovat hozott magával.”
Néhány nap múlva a favágó fia eltörte mindkét lábát,
miközben a vadlovakat akarta betörni.
A falu lakói újra elámultak az öreg bölcsességén.
„Most is neked volt igazad” – vélekedtek.
„Amit mi áldásnak tekintettünk, arról kiderült, hogy átok.
Most ágyban fekszik a fiad, és arra sem képes már,
hogy veled menjen.”
Mély sóhajjal válaszolt a favágó:
„hát már sohasem lesztek bölcsebbek?
Hogy áldás-e vagy átok, nem tudom megítélni.
Csak annyit tudok, hogy a fiam mindkét lábát eltörte.”
’Hogy milyen bolond ez az ember!’ –
gondolták a falubeliek, és otthagyták.
’Hát nem látja, hogy mi a baj?’
Néhány nap múlva a király hadat üzent egy másik országnak,
és az összes falubeli fia bevonult.
Volt miért panaszkodnia és sírnia a falu népének,
amikor látták, hogy a fiaik szép rendben menetelve otthagyják őket.
„Biztosan elesnek a fiaink ebben a gonosz háborúban” – jajveszékelték.
„Sohasem látjuk viszont őket!
Milyen szerencse hogy a fiad eltörte a lábait!
Amit átoknak tartottunk, végül áldásnak bizonyult!”
Az öreg újra csak a fejét rázhatta.
Türelmesen megpróbálta elmagyarázni nekik:
„Hogy áldás-e vagy átok, nem tudom megítélni.
Csak azt tudom, hogy a ti fiaitok bevonultak a háborúba,
és az enyém itthon maradt.
Egyedül Isten tudja, hogy végül mi lesz mindezekből.”

Lehet, hogy Ön is nehéz időket él meg éppen,
talán még átoknak is gondolja.
De Isten mindent képes jóra fordítani.
Mert az Ő útjai magasabbak a mi útjainknál,
és az Ő gondolatai magasabbak a mi gondolatainknál.
Az Ő Igéje így szól a Róma 8:28-ban:
„Tudjuk pedig, hogy azoknak, akik Istent szeretik,
minden javokra van…”
Ezért tartsuk vissza az elhamarkodott ítéletet addig a napig,
amelyen Isten mindent napvilágra hoz.
Addig gyakoroljuk magunkat a türelemben,
mint az öreg favágó,
aki azt egy másik „famunkástól”,
a Názáretből való ácstól,
Jézustól tanulta.

(Elizabeth Mittelstädt)

Címkék: a favágó