A lelki társakkal kapcsolatban az időnek és a távolságnak nincs jelentősége.

A lelki társak olyan okok miatt bukkannak fel az életünkben, amelyek gyakran a lélek földi létének céljával és spirituális előrelépésünkkel kapcsolatosak. Teljesebbé teszik az életünket azzal, hogy intuíciókat és feltétlen szeretetet közvetítenek, és mellettünk állnak a nehéz időkben. Gyakran váratlanul jelennek meg, összhangban a saját történéseinkkel, mintha valamilyen spirituális vonzástörvény vezérelné a dolgot. Amikor az ok, amely hozzánk vonzotta őket, megszűnik, szabadon dönthetnek, hogy velünk maradnak vagy továbbmennek. Ha csak egyikük is veled marad egész életedben, mint mély lelki társ, az áldás, amelyért hálásnak kell lenned.
Sokan azt gondolják, hogy mindenkinek csak egyetlen igazi lelki társa lehet, és állandóan azt kell figyelnünk, hogy az illető boldog legyen. A valóságban azonban sokan lehetnek olyanok, akikkel egy életen át kapcsolatban maradunk. A szakadatlan kutatás a minket kiegészítő egyetlen tökéletes ember után az „én” egyik legvonzóbb tévedése. A lelked nem áll feltétlen összeköttetésben egyetlen más emberével sem. Valójában sok ember van a földön, akik azért vannak itt, hogy vezessék a lelkedet az utazása során, és segítsenek abban, hogy életedet egy kozmikusabb nézőpontból láthasd. A lelki társ felismerése nem bonyolult. Gyakran különleges pillantásukat vesszük észre, és egy belső tudást tapasztalunk a köztünk lévő lelki kapcsolatról. Amikor ilyen emberrel találkozunk, úgy érezhetjük, mintha elektromos áram futna végig a testünkön, jelenlétében nyugalmat érzünk, és egy mély húrt pendít meg a szívünkben. Érezhetjük azt is, hogy már régóta ismerjük az illetőt, anélkül, hogy korábban valaha is találkoztunk volna.
Ezt az ismeretségérzést és a lelki társsal való együtt-rezgést így fogalmazta meg Mauláná Dzsalál ad-Dín Rúmí szúfi költő: „Abban a percben, amikor életem első szerelmi történetét meghallottam, elkezdtelek keresni téged, nem tudván, milyen vakon cselekszem. A szerelmesek nem találkoznak végül valahol. Mindvégig egymásban élnek.”
A lelki társakkal kapcsolatban az időnek és a távolságnak nincs jelentősége. Ha lelki társunkat csak évente egyszer látjuk, az újabb találkozáskor akkor is úgy érezzük, mintha sosem váltunk volna el. Ez a megtapasztalás a jelenben van, és nem a jövőre irányuló várakozásban. Ezen felül a lelki társak között létezik egy tiszta energiakötelék, amit nem kell egy kapcsolat fizikai paramétereivel kifejezni.
Az ilyen emberekkel kapcsolatban úgy érezzük, hogy közösen kapcsolódunk az isteni forráshoz. Ahogy Jogananda írja: „Az igaz barátság olyan tökéletesen egyesít két lelket, hogy azok tükrözik a nagy egész egységét és annak isteni természetét.” Az, akivel mély lelki közösségben élünk, olyan lelki társ, akivel nem csak lelki síkon alakítunk ki és tartunk fenn meghitt kapcsolatot, hanem minden szinten – legyen az fizikai, mentális, érzelmi vagy spirituális. Míg a lelki társ olyan, mint egy csiszolatlan gyémánt, amelyben megvan a szikrázás lehetősége, a velünk mély lelki közösségben élő társ olyan, mint az a gyémánt, amelyet úgy metszettek és csiszoltak, hogy kihozzák belőle a ragyogást, majd az önkifejezés, a feltétlen szeretet, a meghittség és az abszolút bizalom négyágú foglalatába helyezték. Lelki társakból is válhatnak mély lelki közösségben élő társak, akik megosztják az életüket, de ahhoz, hogy lelki társként szívvel-lélekkel megélt párkapcsolatban éljenek, mindkét félnek el kell engednie a negatív viselkedésmintáit, feltétlen szeretetet kell érezniük egymás iránt, megkérdőjelezhetetlenül bízniuk kell egymásban, és amennyire csak lehetséges, egymás felé kell fordulniuk.
A szívvel-lélekkel megélt kapcsolat sikere azon múlik, hogy képesek vagyunk-e tökéletesen szeretni, elfogadni, fenntartás nélkül kifejezni magunkat, és tudunk-e bízni a forrásunkban. Amint felismerjük magunkban ezeket a képességeket, kinyilváníthatjuk azt a szándékunkat, hogy egy mély lelki kapcsolatot hívunk az életünkbe.