Napkeleti három király: Gáspár, Menyhért, Boldizsár
Késő éjjel, vak sötétben ugyan bizony merre jár?
Kincset visznek teveháton: tömjént, mirrhát, aranyat,
Fejük felett fényes csillag, az mutatja az utat.
Bandukolnak a pusztában, bennük béke, szeretet.
Császárt mennek látogatni? Nem. Egy pici gyereket.
Leborul a három király betlehemi jászolnál:
– Ég küldötte, kicsi Jézus, a megváltónk Te volnál?
Eléd tesszük a szívünket mi szegény, rossz emberek,
Símogassad, gyógyítsad meg, Te menybéli kis gyerek.
Jászol mélyén, szalma között a kis Jézus felnevet,
Áldás van a mosolyában, megbocsátás, szeretet:
– Nem érheti baj és bánat, ki engem szívébe zár;
Menjetek hát békességgel, Gáspár, Menyhért, Boldizsár!

Elrohantak a királyhoz ősz szakállú, vén jósok,
Nagysüveges, köpönyeges varázslók és tudósok.
– Heródes úr, nagy királyunk! Jaj! Hatalmad odavan:
Királya lesz a világnak, százszor nagyobb bárkinél
Nem lesz nyugtod trónusodon, amíg a kis Jézus él!
– Elő hát a katonákkal! Fusson a sok fegyveres!
Nem bújhat el sehová sem, kit egész sereg keres!
Tele is lett katonákkal minden utca, minden út,
Minden házat átkutatnak, minden várost és falut.
Ámde azért ne féljetek: Jézust ők meg nem lelik,
Nem lelhetik, hisz haraggal, gyűlölettel keresik.
Jézus Krisztust megtalálni rossz szándékkal nem lehet,
De hit, jóság és megértés biztosan hozzá vezet!

Jó Isten a mennyországból égi angyalt küldött le
Akkoriban, hogy Heródes a kis Jézust üldözte,
Megmenteni a gyermeket, kicsi fiát, Jézuskát
S kikre bízta itt a földön: Józsefet és Máriát.
Szólt az angyal József ácshoz: „Alázattal hallgasd hát,
Amit mondok: jó Istenünk, a mi atyánk parancsát!
Haragszik a gonosz király, kinek neve Heródes,
Sok katona, egész sereg mind csak titeket keres.
Még ma éjjel indulj útnak, amilyen gyorsan lehet,
Egyiptomnak földjére vidd Máriát s a gyermeket.
Ne félj József, baj nem érhet az utadon semmilyen,
Minden vészben, nagy veszélyben, megsegít az Úristen.
Ô vigyáz rád, bármi bárhol történjék is teveled.
Indulj bátran, benne bízzál s van már néked fegyvered!”

Kicsi Jézus családjával csacsiháton menekül,
Üldözői vad kezére, ne féljetek, nem kerül.
Mennek-mennek arrafelé, hol Egyiptom földje vár,
Drága terhét féltve viszi Fülesük, a hű szamár.
Kis batyuba van bekötve minden földi vagyonuk,
Pár szál ruha, ácsszerszámok, fúró, fűrész, szeg, gyaluk.
Nincsen pénzük, földi kincsük, szegények ám ők nagyon,
De akik egymást szeretik, minek azoknak vagyon?
Gyermekére, Jézuskára rámosolyog Mária,
Nem kell neki aranyékszer, – hisz itt van a kisfia.
József, az ács nézi őket, jó Istennek hálát ád,
Boldog, hogy így együtt lehet egymással a kis család.
Bármennyit kell szenvedniök, a szeretet erőt ad.
S akik hűek, akik bíznak, Isten azokkal marad.

Igaz hite megmentette a bajtól József ácsot,
Megmenekült, mert követte az isteni tanácsot.

1940 körül