Néhány hónapja, karácsony előtt csodás eset történt egy amerikai városban
egy édesanyával. Az asszony gyermeket várt, egészen pontosan gyermekeket, ikreket, amikor két hónappal a szülés várható ideje előtt hirtelen rosszullett. A férje azonnal a kórházba szállította feleségét, de az orvosok hiába próbáltak segíteni neki, hamarosan beállt a halál . Perceken keresztül próbálták újraéleszteni, de sajnos nem jártak eredménnyel. Látván, hogy az édesanya életét már nem lehet megmenteni, az egyik orvos hirtelen úgy döntött, hogy legalább a gyermekek életét mentsék meg. A műtétet percek alatt elvégezték, a két magzatot életben világra segítették. Az édesanya ekkor már közel 15 perce halott volt. Amikor azonban felsírtak a kicsinyek, hirtelen elkezdett dobogni az anyuka szíve, felnyitotta szemét, az orvosok és segédkezők legnagyobb csodálkozására gyermekeit kereste. Mindenki megdöbbent a csodán, mert ilyet még senki nem látott, hogy egy halott édesanyát újszülött gyermekei visszasírtak volna az életre.

Az édesanya elvesztése az ember számára az élet egyik legfájdalmasabb eseménye. És hiába megy ki az ember a temetőbe édesanyja sírjához, hiába hullnak könnyei a sírra, a sírás már nem hozza vissza az életbe az elhunyt édesanyát. Pedig sokan talán azt szeretnék, ha csoda történne, olyan csoda, mint amilyen az imént említett újszülöttekkel történt, és visszasírhatnák édesanyjukat a földi életre. S mivel ilyen csoda nem történik, az ember számára marad a lelkiismeret furdalás, a bánkódás a mulasztásért, az elmulasztott szeretetért. A hatalmas koszorúkkal és a méregdrága síremlékekkel azonban nem lehet már pótolni azt a szeretetet, amelyet valaki elmulasztott gyakorolni szülei iránt még földi életükben. Az édesanyák mai ünnepe figyelmeztessen minket arra, hogy a legjobban az édesanyánk érdemli meg, hogy még életében kimutassuk iránta szeretetünket.

Olvasátok -érdemes.