Szabolcsi Erzsébet

Mert az élet repül velünk, ha
szárnyalunk, vagy csak megyünk,
andalogva, kézen fogva,
emlékeket felkarolva,
sóhajokba kapaszkodva,
összebújva vagy széthullva,
illatokkal, illanókkal
tele tarisznyánk a jóval,
hamuba sült fájdalommal,
friss idővel, vagy a múlttal,
ezerarcú szép titokkal.

Válasz

Kerecsényi Éva: Húsvéti áldás

Hozzon a húsvét napfényt, áldást, meleget,
szívekbe jókedvet és sok-sok örömet,
teremtsen békét a háborgó világban,
lehessen mindenki boldog hazájában,
tanítsa szeretni a gyűlölködőket,
adjon kenyeret koldusnak, éhezőnek,
adjon egészséget betegnek, idősnek,
hozzon megváltást tengernyi szenvedőnek,
s éltesse a reményt, még nincs világvége,
van kivezető út sötétből a fényre.

Válasz

Ne hajolj meg a sors előtt, csak azért, mert az úgy kívánja. Célod van, s aki ismeri a célt, merje birtokolni a rávezető eszközöket is.
Ha mégis elgyöngülnél a cél előtt, fordulj a szívedhez tanácsért. Egy kis késlekedés nem árt: ami hamar áll elő, hamar a semmibe vész. Nincs jobb társ az erős szívnél, mely a kellő pillanatban átsegít a bajokon. Élj a szív törvénye szerint!
Akinek célja: a helyes élet - annak eszköze: az emberség."

(Tatiosz)

Válasz

Szabó Magda - Elfogadlak

Ki vagy te, aki
visszafogtad futásomat?
Mért vagy erősebb,
mint az ösztön,
mely más utat mutat?
Iszonyodásom menedékét,
mért szegetted velem a békét,
amelyet a földdel kötöttem,
hogy bírjam, ha föld lesz fölöttem?

Szóba sem álltam az idővel,
most alkuszom vele; hiába érzem,
hogy vulkán e föld,
hogy füstöl krátere,
riadozó álmom felett
neveli suta magzatát,
lebeg az együgyű reménység,
hogy te meg én, s a jegenyék talán,
akik hallgatták vad szívünk verését,
mi mégis, mégis, mégis...

Ó, talány, ki fejt meg téged?
Ha körülnézel, kiborul a táj,
feldőlt kosár, mikor mosolyogsz,
jó mezőn futkos valami nyáj,
ha megszólalsz, felemeli fejét a folyó,
úgy lesi beszéded. Téged szeretlek?
Téged, vagy a mindenséget?

A karcsú hegyek hajlatán
úgy lebben, mint a láng
ez a hajlékony, nyári éjszaka.
A ház. Haza. Világ.
Futni szeretnék, be az éj alá.
Ki van ott, aki hív?
Ha láthatnál most szívemig!
Mily zavart e szív.

Én nem örömökre születtem.
Neked mért örülök?
Rég nem lehetnek terveim.
Most mire készülök?
Bokám és útjaim szilárdak.
Most miért szédülök?
Jaj, mennyire félbemaradtam!
Hát mégis repülök?

Még nem tudom, mi vagy nekem,
áldás, vagy büntetés.
De elfogadlak, mint erem
e lázas lüktetést.
Hát vonj a sűrű méz alá,
míg szárnyam-lábam befenem,
s eláraszt villogó homállyal
az irgalmatlan szerelem.

Válasz

Van, hogy csak egy pillanatot kapsz... Ami megérint. Egy mosolyt, egy kedves szót, egy ölelést. Aztán a pillanat elillan. Te pedig szomorúan nézel utána, és nem érted, miért... Miért csak ennyit kaptál? Aztán lassan kezded megérteni. Azért kaptad, hogy újabb erőd legyen. Hogy amikor már majdnem feladtad álmaidat, megérezd, hogy mire vágysz. Hogy ne érd be kevesebbel. Hogy újra átérezd, milyen az Igazi Pillanat. És várd tovább. Kitartóan. Mert eljön az a pillanat is. Ami örökké tart.
Csitáry-Hock Tamás

Válasz

Egy megtört anyai szív . . .

Milyen szép is volt édes gyermekem ,
boldogan öleltük egymást azon a
vasárnap reggelen , éreztem kezednek
bársonyos melegét , csevegtünk ,
leültünk , miközben ittunk egy csésze
tejszínes jó erős feketét .


A jövődről akkor semmit nem szóltál
nekem , pedig szívedben akkor már
benne élt , hogy nem is oly sokára
tőlem oly messze mész : tudnom kellett
volna , mit egy anyának tudnia kell , ha
a gyermeke felnő , elválnak útjaink , s
elindul ő is , egy új élet felé .


Minden ösztönöm még most is azt
sugallja , ébredjek én , készítsek neked
reggelit , mint egykoron rég .
Üres a szobád , mostanában reggelente
nem gyúl a fény , nem hallom lépteid ,
mikor az ajtón sietve kilépsz .


Most egy ifjú hölgy cserélt velem helyet ,
s szíve alatt hordja jövendő unokám , s
a te elsőszülött gyermekedet .
Könnyektől ázott arcom közben felszáradt
már , kívánom életetek nagyon boldog
legyen , s drága jó Istenem vigyázzon reád .

Válasz

Néha megállok az utcán, zsebembe nyúlok, úgy érzem, elvesztettem valamit. Otthon fiókokat nyitogatok, leveleket olvasok, régi ruhák zsebeit kutatom át. Valamit elvesztettem. Felébredek éjjel három felé, s egyszerre megértem: az álmot vesztettem el! Nem az éjszaka álmát, az alvás melléktermékét, azt a zagyva, édes sületlenséget, hanem azt az álomszerű érzést, hogy a valóság mögött van értelem, melyet nem lehet szavakkal kifejezni. Mi volt ez az álom? Miért fáj úgy, hogy nincs már? Miért kutatok utána? Az ifjúság volt? Nem tudom.
Csak azt tudom, hogy kiraboltak.

Márai Sándor

Válasz

A jövőben is kísérje életetek áldás.
Ne érjen benneteket szomorúság, bántás,
sem olyan dolog, ami helyrehozhatatlan,
mert a megoldással túl sok probléma van.
Bármerre jártok, a szerencse legyen veletek,
hogy a következő évek is egészségben teljenek,
mert hiába van kincsetek, házatok és pénzetek,
ha nincsen hozzá kellő egészségetek.
Ha még álmodni tudtok, álmodjatok nagyot.
Én szívből kívánom, hogy álmotok legyen valóságotok,
és mindent érjetek el, ami azt a célt szolgálja,
hogy az életetek szebb legyen, ebben a világban.
Bízom, hogy a következő karácsony is úgy fog eltelni,
hogy annak részese lesz majd éppúgy mindenki,
mint most ezen a gyönyörű, Istenáldott ünnepen,
ahol még sok-sok boldog család együtt van jelen.

Válasz

Nem hallod-e? Kopogtat valaki…
Told hátra, édes anyjok, a reteszt!
Setét van künn, s erősen fú, esik…
Ereszd be a szegény utast, ereszd!
Boldogtalan, kinek ma útja van,
S ott éri a szent est, hol idegen!
Csak erre, erre! bátran egyenest, –
A szó elég jókor lesz ide benn!
– Ah, ifjú s vándor, mint a mi fiúnk!

Isten hozott, oldozd le saruid –
Jól ég a tűz, melengesd fel magad!
Szemközt fogott a csapkodó vihar,
Hajfürtöd a két orcádhoz tapadt!
Hja szenvedés az utas élte most…
Szél ostora s köd a kísérete,
Ember s hajlék öröm reája, kit
Éhes, vonító vad kísérgete.
– Nem jársz-e künn te is, szegény fiam?

Elébb, elébb! Úgy hátra mért vonulsz?
Tied köztünk az asztalnál a hely,
Szerény tálunk mellett bor és kalács,
Elégülj meg, vidulj fel, s ünnepelj!
Vendégünk vagy, s szállást ad e fedél,
S alatta szél – hideg, ne félj, hogy árt!
Megosztjuk, ami jót nyerénk – veled,
Nyújtsd közelebb azt az üres pohárt…
– Hol ünnepelsz te most, jámbor fiúnk?

Aztán beszélj, hadd halljam a szavad.
S hogy ifjú szívednek mily álma van?
Nagy cél után kellett eredned – a
Széles világnak ily fiatalon!
Élnek-e még szüleid, a kiket
Úgy érdekel szerencséd és bajod?
Hazafelé fordul-e már utad,
Vagy a tieid még messzebb hagyod?
– Miként az a mi kedves, rossz fiúnk!

Mert úgy van az! oly balga a szülő:
Hogy a fiak serdült korára vár.
Akkor kiszállnak… S árván marad
Üres fészkében az anyamadár.
Bár szüntelen fáj, fáj… ilyenkor ont
Az a hiány legkeserűbb könnyüt:
Midőn az édes vagy szent alkalom
Nagyot, kicsinyt a háznál egybegyűjt…
– Mikor térsz meg mi várva várt fiúnk?

Mikor telnek be édes álmaink…?!
Úgy lenne majd végóránk is nyugodt…
De ím éjfélt üt – a hívő világ
E nagy s dicső ünnepre eljutott:
Hogy reggel új, szent érzések között
Hallgassuk a váltság örök szavát:
Hajtsuk fejünket nyugalomra most,
Jer, a vetett ágy vár… jó éjszakát!
– Jó éjszakát, mi szeretett fiúnk!

Válasz

Istenem ! Te oly régóta
ismered az Utat,
mely után az emberi lélek
oly megszállottan kutat !

Mutasd meg hát fénylő Orcád !
Mutasd meg... - Önmagad,
... mert az Ember gyönge lelke
a mély sárban leragad...

Nyújtsd ki felénk erős kezed,
ha el találunk esni,
Vigasztalj, mint kis gyermeket,
ki nem tud még menni...

Adj erőt, ha ránk tör a " félsz " !
- Adj hitet - megállni !
Add, hogy egymás kezét fogva
tudjunk Rád találni...

Adj hitet, hogy tudjuk; Te vársz !
Segíts, hogy tudjunk lépni !
Add, hogy végül Szíved mélyén
tudjunk megpihenni...ÁMEN
/Tandari Éva verse/

Válasz