Karácsonyfa, karácsony!
Nincs is szebb a világon!
Csilingel a csengettyű:
Szép vagy fenyő, gyönyörű!

Boldog karácsonyt Nektek

Szívemből kívánom szeretettel!!

 Víg ünnepre készülődünk,
esteledik már.
Szobánkban a szép fenyőfa
teljes díszben áll.
Zöld ágain kis csomókban
puha vattahó,
tűlevél közt víg aranyszál,
fel-felcsillanó.
Itt is csillog, ott is ragyog,
mint a napsugár,
s csilingelő csöpp csengettyű
édes hangja száll,
akárcsak az erdőben a
dalos kis madár.
Csitt csak! Figyeld mit is suttog
szép fenyőfánk most neked?
-Halló itt az erdő beszél!
Sürgős fontos üzenet:
Kívánunk ma mindenkinek
szép fenyőfa ünnepet!

Kopogtat egy angyal és be akar jönni.
– Indulj ajtót nyitni, kedvesen köszönni! –
Kicsi kosarában szeretetet hozott,
érzed, hogy a kedved máris megváltozott?
A te szíved most bújt ünneplő ruhába,
boldogan tekintesz szeme sugarába.
A szíved megdobban, jó ezt elfogadni,
s nézz körül, hogy kinek tudnád tovább adni?
Biztos találsz olyat, kinek szíve éhes,
aki boldogságot, örömöt nem érez.
Látod, itt az angyal, elhozta az esélyt,
hogy kihűlt szívekbe meggyújthassuk a fényt.

Szeretni még egyszer,
halálosan, aki vár.
Mosolyt venni még,
mielőtt a bolt bezár.
Napot látni még,
mielőtt az est leszáll.
Élni még egy kicsit,
mielőtt a szív megáll.

Utoljára valakiben
hinni volna jó,
ne vesszen kárba
a kimondatlan szó.
Örülni valaminek,
ami szép, ami jó,
mielőtt a szívben
esni kezd a hó…
Mert a maradék idő
már nem eladó….

Hunyd le a szemed éld az álmod,

Azzal sose törődj, mit mondanak mások.

Hisz Te lélegzel, Te nézel és Te látsz,

Magadnak választod, amit választottál.

Egy perc csak az élet, ha boldogtalan vagy,

A legkisebb örömökkel tedd boldoggá azt.

Találd meg a fényt a fekete éjben,

A boldogságot a boldogtalan létben.

A szikrát a bóbiskoló, álmosodó tűzben,

Az egyetlen virágot a kiszáradt mezőben.

Hallgass a lelkedre, ő érez, hisz és lát,

Így lehet akár egy percből is örökkévalóság.

Azt szeretném, hogy az embereknek ne legyen gondjuk a megélhetéssel, legyen meleg lakásuk, ételük....

Kívánom minden embernek a barátságot,

a szeretetet, az egészséget...

A végső időkről beszél Jézus a mai evangéliumban. A zsidók nagy megdöbbenésére a jeruzsálemi templom megsemmisüléséről jövendöl. Jézus ezt mondja a templom várható sorsáról: „Jönnek majd napok, amikor abból, amit most itt láttok, kő kövön nem marad, mindent lerombolnak” (Lk 21,6). Nem szabad elfelejtenünk, hogy Lukács evangélista bátran leírhatta e szavakat, hiszen evangéliumának megírása idején már túl vagyunk Jeruzsálem pusztulásán és a templom lerombolásán, amely 70-ben következett be, tehát az evangélista már megélte azt, hogy Jézus szavai beteljesedtek, valóra váltak.

1.  Drága Jézus, jelenlétedre vágyakozva jövök most eléd.
   Szeretnélek úgy szeretni, ahogyan te szeretsz engem.
   Soha semmi ne válasszon el engem Tőled.

Jézus szavai a mai evangéliumban a szolgálatra, a szolgáló lelkület fontosságára emlékeztetnek bennünket. Munkánkért fizetséget várunk, ez egészen természetes elvárás. Jó cselekedeteinkért elismerést, jutalmat várunk, ez egészen természetes emberi igény. A szolgálat kilép a viszonzás köréből, legalábbis az önzetlenül, nagylelkűen végzett szolgálat, tegyük azt Isten kedvéért és az ő dicsőségére, vagy embertársaink javára.
Szolgálatnak vagy szolgaságnak azt nevezzük, amikor egy alárendelt személy ura rendelkezésére áll bizonyos feladatok elvégzésében.

A Letészem a lantot párverseként is értelmezhető az Ősszel című költemény. A kettős hangulatiság egyrészt a versben megjelenő és megidézett költői magatartások ellentétességéből következik, másrészt az ezt megteremtő költő belső küzdelmének következménye. A vers ebben is hasonlít az előzőre.

Az Ősszel 1850 októberében keletkezett. A két költő (Homérosz és Osszián) szembeállításával két költői magatartás, világszemlélet és természetesen két kor ütközik egymással.

Tegnap még szégyenlős növendéklányként
szemérmesen mosolyogtak az alig-hamvas
szilvák, barackok, riadt-kicsi almák,
hajladozó búzatáblák alig sejtették
szőkeségük élet-adó hatalmát,
a napok tüzes-arany csöndjébe
bele-belecsattant egy zápor,
a mezőn lesunyt füllel ázott a jószág,
és látod, kedves:
ma, a kert egyik zugában,
orgonabokrok szoknyája alatt
fölfedeztem néhány lapuló őszirózsát.
Remegtek, mikor tetten értem őket,
hogy szirmaikon cipelik már az őszt,
hisz jóformán még nyár se volt - hát mit akarnak,
de csak hallgattak makacsul,
és benne volt e hallgatásban,
hogy maholnap a faleveleken
dérré kegyetlenedik a harmat,
hogy a sarkon hancúrozó kölykök kezében
labda helyett ott-szomorkodik a szamárfüles irka,
az utcák megtelnek lebarnult emberekkel,
s a siető, álmos arcokat
piros-vidámra csipkedi a reggel;
a sétatéren fiók-festő-gigászok
lesik el a fáktól a pazar színkeverést,
s szerelmes kamaszok verses vallomásra ihletődnek;
lomhán csurognak a méz sugarak
s érett-gyümölcs-illata lesz az anyaföldnek,
és szemed parazsában
föllobban újra a szerelem, a gyöngédség, a jóság.

Aranyosi Ervin © 2016-10-27.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

Kívánok sok szeretettel szép napot kellemes

ŐSZI NAPOT.