Októberben van néhány nap, amely majdnem tökéletes. Az ég kifeszül a fejünk fölött, tiszta kék, olyan mély és makulátlan, hogy minden megszépül tőle. Az országút mentén vörös, arany, rozsdabarna, bordó és narancsszínben játszanak a fák. Minden szín neonfénnyel ragyog, lüktet a nehéz, aranyló napfényben.
Laurell Kaye Hamilton

"Ha úgy érzed, ez a történet rólad is szólhatna, ha akár egyetlen esemény, vagy érzés ismerősnek tűnik, mert magad is megélted már, akár mint szülő, akár mint gyermek, akkor kérlek, olvasd el újra, mert azt akarom, hogy megértsd. Minden kisgyermek egy-egy csoda, gyönyörű ajándék, melynek ragyognia, és virulnia kell. Ne hagyd, hogy akár csak egy is közülük, áldozattá legyen."
(A szerző )

Az őszi eső kövér cseppjei, kitartóan ostromolták az osztályterem ablakát, majd sebes futással, iramlottak, egyenesen lefelé, a kiálló, rozsdásodó párkányra.

Az ördögtől megszállott fiú meggyógyítása után a tanítványok csodálattal tekintettek Jézusra. Ő azonban figyelmeztette őket: Véssétek szívetekbe, amit most mondok! Eljön az idő, hogy az Emberfiát az emberek kezére adják. De azok nem értették meg ezt a beszédet, és igazi értelme rejtve maradt előttük. Kérdezni azonban nem merték e szavak értelme felől.
Lk 9,43b-45


Elmélkedés:

Jézus több alkalommal is beszélt tanítványainak elközelgő szenvedéséről és haláláról, előre megjövendölte azt.

Mikor a szíved már csordultig tele,
Mikor nem csönget rád, soha senkise,
Mikor sötét felhő borul életedre,
Mikor kiket szeretsz, nem jutsz az eszükbe;
Ó, "Lélek, ne csüggedj! Ne pusztulj bele!
Nézz fel a magasba, - remény teljesen,
S fohászkodj. Miatyánk, Ki vagy a mennyekben.

Mikor a magányod ijesztőn rádszakad,
Mikor kérdésedre választ a csend nem ad,
Mikor körülvesz a durva szók özöne,
Átkozódik a "Rossz", - erre van Istene!...

Keresztet a földön minden ember kap,
Az egyik kisebbet, a másik nagyobbat.
Születhet kunyhóban vagy palotában,
Elkészítve várja az ő keresztfája.
Az a csoda aztán, hogy senki sem látja,
Mint vérzik a válla, hogy sebes a háta.
Van, aki alázattal és lehajtott fővel
Viszi a keresztjét, krisztusi erővel.

Van, aki könnyen hordja, még nevetni is tud,
Még a másik zokog, és a földre lerogy.

Uram, nem csodákért és látomásokért fohászkodom, csak
erőt kérek a hétköznapokhoz.Taníts meg a kis lépések művészetére!
Tégy leleményessé és ötletessé, hogy a napok sokféleségében és
forgatagában idejében rögzítsem a számomra fontos felismeréseket és
tapasztalatokat!
Segíts engem a helyes időbeosztásban!

Ajándékozz biztos érzéket a dolgok fontossági sorrendjében, elsőrangú
vagy csak másodrangú fontosságának megítéléséhez!

Válaszd a nehezebb járhatatlan utat
Sorsod a fájdalom a messzeségbe mutat
Könnyeid égetnek, kérlek haladj tovább
Minden lépted nyomán teremhet új virág

Elfáradtam sírni oly sokat szenvedünk
Sorsunk sötétjében jövünk, hol elmegyünk
Messziről hallottam lépéseid zaját
Láttam az álmomban félelmed rémálmát

Hadd halljam a hangod tudjam mit választasz
Megállod a helyed, vagy talán elfuthatsz
Válaszd a sorsodat nézd az embereket
Lopott pillantásuk, mutat egy életet…

Válaszd az égboltot, sírd ki a könnyeket
Mikor nagyot csalódsz, éld az emlékeket
Nincs fontosabb annál, hogy önmagad megtaláld
Szíved folyton szólít, ha figyelnél, hallanád…

Válaszd az életet, az mindenképp megéri
Mindig mindent megkapsz, ezt naponta ígéri
Bár néha szörnyű nagy kín a létezés mikéntje
De mindig győz felette,…a szíved ébredése…

Árvai Attila©2013-09-24

BOKRAINK KÖZT.

Bokraink közt már az ősz barangol,
kóró lett a fényes laboda.
Zizegő, szép zabkéve-hajadról
nem álmodom többé már soha.

Arcod haván bogyók bíbor vére -
szép voltál, te kedves, illanó!
Szelíd, mint az alkony puha fénye,
s fehéren sugárzó, mint a hó.

Szemed magvai kihulltak régen,
neved, a törékeny, messze szállt.
Gyűrött sálam őrzi már csak híven
fehér kezed hársméz-illatát.

Egy kislány bement a szobájába és a szekrénykéje mélyéről előhúzott egy
lekváros üveget. Kiöntötte a padlóra az üvegben lévő érméket és gondosan számolni kezdte. Háromszor is megszámolta, mert a végösszegnek nagyon pontosnak kellett lennie. Nem hibázhatott. Ezután óvatosan visszatöltötte a pénzérméket az üvegbe, rázárta a tetejét, és kisurrant a hátsó ajtón.

A hat háztömbnyire lévő patikába ment, amelynek ajtaja fölött a nagy vörös Indián
Törzsfőnök képe volt látható.

Az ÚR parancsa szerint maradtak a táborban, és az ÚR parancsa szerint indultak el. Megtartották az ÚR rendelkezését, az ÚR Mózesnek adott parancsa szerint." 

A felhő- és tűzoszlop nem a szent sátorból jött elő és nem céltalanul vándorolt. Isten két céllal adta ezt a rendkívüli jelet: először is, hogy mindenki számára látható legyen Isten szentsége, másodszor arra használta, hogy jelt adjon az elindulásra és a megállásra.

A kegyképen szemorvosi műszerekkel történő vizsgálattal megállapították, hogy Mária szemének retinája fény hatására – az emberi szemhez hasonlóan – kitágul és összehúzódik. A tudósok továbbá megállapították, hogy a szövet hőmérséklete, melyen a kegykép látható, állandóan 36,6 fok, mint egy egészséges ember testhőmérséklete.

Egy végzős egyetemista fiú már hónapok óta kinézett magának egy sportkocsit az egyik autószalonban. Tudta, apjának nem okozna gondot, hogy megvegye neki, ezért volt olyan bátor, és ezt kérte magának ajándékba annak örömére, hogy befejezi az egyetemet.
A fiú véletlenül megtalálta az apja íróasztalán a kocsi megrendelőlapját. Nagyon megörült, hogy meg fogja kapni a kocsit, és izgatottan várta a diplomaosztó napját.

Egész életünk a növekedés és a fejlődés folyamata. Új dolgokat tanulunk, vannak reményeink, terveink, céljaink. Némely területeken sikereket tapasztalunk, máshol esetleg csalódás ér. Testünk is változik – és nem mindig úgy, ahogyan mi szeretnénk. Hogyan tanulhatjuk meg, hogy elfogadjuk életünk különböző szakaszait, és a legjobbat hozzuk ki belőle?

A rettegés hatalma megtört, mikor életre váltottam bizalmamat Istenben és az Ő ígéreteiben.
Hogy félelemtől szabadon járjuk a hit útját, bele kell kapaszkodnunk Isten igazságaiba, természetünkből fakadó tettek helyett tegyük meg azokat a lépéseket, amelyek felé Ő irányít.
Kérjük Istent, mutasson rá félelmeinkre, amelyek bénítják hitünket, és akadályozzák, hogy bizalommal éljünk az Ő békéjében és szabadságában.

Régóta érzem én: az évek
ilyentájt indulnak velem,
mikor megérkeznek a tépett
fák s levetkőznek nesztelen.

A nyár csodával volt adósom.
S vakul az ég lencséje már,
nem süti át a hit s a hő sem.
Tűnődöm: se csoda, se nyár.-

Marad az esély, a valódi,
a tettel megteremthető,
amiben meg tudok fogódzni,
mi fölmagzik majd s újra nő.

És megédesedik tevékeny
gyöngeségem, gyümölcs a fán:
int maga-megváltó reményem,
mint nyúlánk, szőke-fürtű lány:

dér angyala int, hogy kövessem:
fény s pára ő kívül-belül.

A béke mellé ülök és fülébe sugdosom
Tudom, viszont látlak egy boldogító napon
Béke úgy szeretlek, szükségem van reád
Hogy lássa pillantásod, e békétlen nagyvilág

Béke nyilvánulj meg minden élő felett
Hogy reggel megsimítson a csodaszép kikelet
Naplemente jöjj el, űzd a gonosz szelet
Hogy együtt csodáljanak a mosolygó gyermekek

Béke úgy hiányzol, most megijedt a lelkem
Fájdalom közelít így még sosem féltem
Szeretném csodálni a napfény káprázatát
A szeretetszivárvány ölelő áldását…

Béke, én követlek bármerre is repülsz
Annyira tud fájni, ha könnyezve menekülsz
Sok kis síró gyermek várja érkezésed
Kiknek ismeretlen e világi léted…

Béke megsiratlak, tudom, szenvedsz belül
Gyötrelmeket látva zokogsz értetlenül
Béke én szeretlek, míg élek hiszek benned
Tudom megteszed majd, amit meg kell tenned…

Minden arany már, a Napsugár is,
mely ontotta kincsét egész Nyáron át
nézd, sok falomb, levél fáradtan hintázik
az őszi széltől, lehullni, pihenni vágy...

Piros bogyók csüngnek csontváz-ágon,
társuk a lomb alig takarja őket
várják a sorsuk, s egy szeles nappalon
lehullva földre, adnak új életet...

Arany tutajként sodródik a vízen
hajtva a széltől egy árva falevél,
táplálta anyját rövid kis életében,
most letette sorsát...

Istenem, de szeretnék angyal lenni
Tudom lehetetlen mit szeretnék
Egy egyszerű ember vagyok
Kis porszem ezen a földgolyón

Istenem de jó lenne ha angyal lehetnék
Fellegeken át szállnék fenn a magasban
Vinném magammal megmentő pálcámat
Segítenék egyformán a szenvedőkön !

Rászorult embereken felemelném őket
Betegeket gyógyítanám ne szenvedjenek
Az éhezőknek enni adnék mindig
Megoldanám egy ember se éhezne soha többé !

Néha úgy érzed majd, igazság a földön
Annyira kevés van, egy nap meg kell törjön
Nagyon kell vigyáznod, egyszer meg ne öljön
Elérkezik napja, hogy szabadságod jöjjön…

Léted minden percén folyton reménykedtél
Létezik szebb élet a szörnyű szenvedésnél
De szüntelen azt látod, oly sokan hazudnak
Behódolnak vakon a sötét hamisságnak…

Egy nap megváltozik, e sötét hazug világ
Szíved tiltakozik, az igazságért kiált
De olyan keveset látsz a tiszta igazságból
Mára eleged lett az álnok hazugságból…

Gyere nézz szét velem, mit látsz magad körül?

Van egy igaz történet egy kisfiúról, akinek a húga vérátömlesztést kellett,hogy kapjon.
Az orvos elmagyarázta a kisfiúnak, hogy a húgának ugyanaz a betegsége, mint amiből a kisfiú két évvel ezelőtt felépült. A kislánynak úgy van esélye a túlélésre, hogy vérátömlesztést kapjon olyan valakitől, aki ezt a gyilkos kórt már legyőzte. Így a kisfiú ideális donornak bizonyult.

- Adnál vért a kishúgodnak? - kérdezte a fiút az orvos
A kisfiú kicsit elgondolkodott, majd így válaszolt az orvosnak:
- A húgomért igen,doktor bácsi.

A nyugalom szigetét választaná szíved
De háború közelít, egyre jobban féled
Szeretet, s gyűlölet, e kettő áll most szemben
A borzalom szelétől nem lett jobb a kedvem…

Annyi sok szörnyűség látott napvilágot
Lelket nem kímélve tépték szét az álmot
Mind békét szeretnénk, de a gonosz támad
Mély fájdalmat akar, e békétlen világnak

Háborúnak bűze csapta meg a lelkem
A lélek jajgatását hallotta a szívem
Nem akarok látni szenvedő gyermeket
S, később vigasztalni gyászoló szülőket…

Tücsök hegedűjét szeretném hallani
Mókus csámcsogását fülemben tartani
Szeretem a napfényt, s a kéklő tengereket
Egymást megölelő békés embereket…

Gyilkolás, háború a pokolba taszítlak!

A kora őszi szellő hűvös érintése
Kígyóként kúszik fel a nedves háztetőkre
Ott kis fészket pakol, a didergő napfényre
Az elhaló napsugár, könnyes két szemére…

Őszi elernyedés, múlik a természet
Hogy mindent felemésszen a jéghideg enyészet
Könnyező fák ölén suttog egy utolsót
A síró fuvallatnak csendesen behódolt…

Én is elköltözök e forró nyári tájról
Csendben megemlékszem virágos ruhámról
Úgy fáj az elmúlás, a kert is szomorkodik
Virágát siratja, mi holnaptól álmodik

Őszi esőcseppek, mossátok el könnyem!

Csendes kis kápolnában térdre ereszkedek,
Mély sóhajom gyöngyei arcomon peregnek.
Szeretett Istenem, hozzád küldöm fohászom,
Könnyem cseppjeit a betegekért hullajtom.

Látod, mennyi ember kiált új reményekért?
A porba hullt, de mégis értékes életért?
Csodás álmokból szőtt, varázslatos célokért?
Egy jó szóért, segítő kézért, szeretetért?

Mi is a dolgom ezen a világon?
Mi hajt, mi kerget át az életen?
A választ erre, tudom, megtalálom,
s eloszlik bennem minden félelem.
Szeretet lángja itt él a szívemben.
Melegét érzi mindaz, ki erre jár.
Megerősítést lelek a hitemben,
hogy jó az ember, s az élet sem sivár!
Csak vakságunktól kéne szabadulnunk,
mit dühünk, haragunk táplál szüntelen.
Az egyszerűt, a csodát kéne látnunk,
s szívünkbe zárni, hogy velünk legyen.

"Egy nap, majdnem olyan mint a többi,

De az emlék már holnap poharát tölti

Minden vágyadnak eleget tenni: ez az emberi élet legnagyobb művészete. Akinek sikerül, az boldog. Ehhez azonban fontos, hogy kevés vágyad legyen. A vágy az emberi lélek növényzete. Gyökere van, szára, és csúcsán időnként kivirágzik az öröm. Minden gyökérnek az a célja, hogy virágot hozzon. Azonban a jó kertész gondosan ügyel kertjének növényzetére. Csak olyan növényt enged meghonosulni benne, melynek virágai szépek és illatosak. Vagy melyek kellemes ízű gyümölcsöket teremnek.